Állami költségvetés - 1890
Igazságügyi ministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIR. IGAZSÁGÜGYI MINISTERIUMNAK 1890. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
37 Amint már az 1889. évi költségelőirányzat indokolásában előre jeleztetett, az illavai orsz. fegyintézetnél a fegyházbüntetés szabályszerű végrehajtásának lehetővé tétele és a fegyházi szigor fokozása végett egy 187 magánzárkát tartalmazó külön épületszárny előállítása vétetett foganatba. Ezen, a régi főépület kiegészítő részét képező három emeletes, hosszában belül mind a három emeleten keresztül nyílt folyosó által átszelt épület az 1890. év tavaszán már használatba. vehető lesz. Gondoskodnunk kell tehát e helyen az ezen épületrészhez megkívántató őrizetről, vagyis az illavai fegyőrség létszámának szaporításáról, mely hogy elkerülhetlen, már csak azon körülményből is kitetszik, hogy ezen fegyháznál a létező fegyőrségen felül még állandóan katonai fedezetet is kell tartani. Szükségeltetik pedig 1 főfegyőr 350 frt évi fizetéssel és 40 forint lakpénzzel, G I. osztályú fegyőr 300 frt fizetéssel és 40 frt lakpénzzel, s 2 II. osztályú fegyőr 250 frt fizetéssel és 40 frt lakpénzzel s a mindegyiknek egyaránt kijáró 40 frtban megállapított egyenruházattal. Mindez együttvéve 3.370 frtnyi" költségemelkedést idéz elő. A főfegyőr teljesitendi az uj épületszárnyban a főfelügyeletet és a többi őrök közvetlen ellenőrzését; két fegyőr kell az épület környezetének (külterületének) felügyeletéhez, a fenmaradó 6 fegyőr pedig a 187 fegyencz folytonos megfigyelésére szükségeltetik, a mely szám hogy aránytalanul alacsony, kitűnik abból, hogy ekként egyegy fegyőrre 46—47 fegyencz felügyelete esik, a mennyiben az őrök egy részének felváltva pihenésre is van szüksége. Hogy 6 I. osztályú és 2 II. osztályú fegyőri állás szervezését javaslom, ennek oka az, hogy az illavai fegyháznál ez idő szerint is kedvezőtlenebb az arány az I. és II. osztályú fegyőri állások közt, mint bármely más fegyintézetünknél. Hogy tehát a bár csekély előmenetelre nyíló kilátás által az őrök buzgalma és kitartása fokoztassék, indokoltnak láttam a mostani személyzetszaporitásnál a két különböző osztály közt helyesebb arányt létesíteni.