Állami költségvetés - 1890
Vallás- és közoktatásügyi ministerium - Indoklás
23 tését 200 frtról 250 frtra kellett javítani. A franczia és német nyelvtanító részére eddig lakpénz elő nem irányoztatván, e czimén 200 frtot kellett felvenni. A dologi kiadásoknál az iskola szertárainak nagyobb gyarapítása végett, a múlt évi költségvetéshez képest 50 frttal több vétetett fel. 4. A brassói állami kereskedelmi és középfokú faipar iskolára ez évben 18.410 frtot irányoztam elő, ugy hogy a mult évre megállapított 10.750 frttal szemben, 1.660 frt emelkedés mutatkozik. A költségtöbbletet a tanárok illetményeinek felemelése okozza. Az önálló állami középkereskedelmi iskolák (Fiume, Sopron) rendes tanárai részére, a rendszerint egyenlő képzettségű középiskolai tanárokéval egyenlő 1.200 frt fizetés és 200 frt lakpénz lévén megállapítva, a brassói hasonló fokú tanintézet rendes tanárainak illetményeit méltányossági szempontból is ily összegekre kell felemelni, mert jelenlegi illetményeikből (800 frt fizetés, 200 frt lakpénz) Brassóban megélni képtelenek. A kisegitő és román nyelv tanitó dijai külön felsorolásának elhagyásával, czélszerübbnek látszott az óraadó tanárok díjazását egy átalányösszegben megállapítani, miként a fiumei állami kereskedelmi iskola ez évi költségvetésében történt. A dologi kiadások az előző évi költségvetéshez képest csökkentek, mert a mult évre előirányzott 3.000 frt házbér helyett, ezen évben tényleg csak 2.600 frt lesz esedékessé. Az elméleti és gyakorlati oktatás szükségleteire és rajzmintákra, a már tett nagyobb beszerzések következtében 100 frttal kevesebbet irányoztam elő, mint a mennyi a mult évi költségvetésbe fel volt véve; hasonlóan a fűtés, világítás és vegyes szükségletek kiadásai, nagyobb takarékosság mellett 150 frttal kevesebb költséget fognak igénybe venni mint az előző évben. Végül miután a szükséges bútorok és műszerek nagyobb részével ezen tanintézet már rendelkezik, a folytatólagos beszerzésekre 100 frttal kevesebb irányoztatott elő mint mult évben. 5. A községek és testületek által fen tartott kereskedelmi iskolák segélyezésére 24.500 frtot vettem fel