Állami költségvetés - 1890
Vallás- és közoktatásügyi ministerium - Indoklás
20 póttanfolyamok tartása iránt kivánok a belügyminister úrral egyetértőleg intézkedni. A budapesti közép-ipariskola. (3. czim. 17. rovat.) Ezen intézet költségvetésének 55.428 frttal előirányzott végösszege, a mult évi 59.600 frttal szemben 4.172 frtnyi apadást mutat, mely, miután az intézet a technológiai iparmuzeummal együtt 1889. évi augusztus hótól kezdve saját épületében van elhelyezve, a házbér megszűnésére vezethető vissza; viszont azonban előállottak oly több költségek is, melyek az uj épület nagyobb terjedelméből s az oktatás fejlődéséből erednek, s melyek ezúttal, a lehető legmérsékeltebb arányban irányoztattak elő. A tanárok fizetéseinél mutatkozó, összesen 400 frtnyi többlet, ötödéves pótlékokból származik, mig a kiségitő tanárok tiszteletdijai czimén, az eddigi gyakorlat alapján 100 frt volt törölhető; az ez után következő 5.150 frtos tétel, az épitő-iparos tanfolyam tanárainak tiszteletdija, e tanfolyam többi költségeivel együtt, mostanáig a közép-ipariskola czime alatt ugyan, de függelékül szerepelt ; minthogy azonban ezen tanfolyam az eddigi eredmények alapján már állandósitottnak vehető, költségei helyesebben itt sorolandók fel. Az intézet fejlődése az utolsó években mind sürgősebben követelte egy harmadik művezetői állás szervezését, mely most, midőn az intézet végleges s az eddigieknél jóval tágasabb helyiségeibe költözött, immár elodázhatlanná vált; ezért kellett a 2 művezetői állomásra eddig felvett 2.000 frtot, 3.000 frtra emelni. Az uj intézeti épület terjedelmére való tekintettel, a 3 szolgai állomást egyelőre 4-re szaporitandónak találtam, mig az egészen újonnan épült s a műhelyek ellátására szükséges kazánház egy fűtőt igényelvén, ennek illetményeire 360 frtot irányoztam elő. A dologi kiadások czimén csupán a fűtés, világítás és tisztogatásra eddig előirányzott 2.300 frt emelkedik 4.000 frtra, melyben azonban bennfoglaltatik az épitő-iparosok tanfolyamának fűtés-világitási 850 frt átalánya, mely mint fentebb már emlitém, eddig függelékképen szerepelt.