Állami költségvetés - 1889
Vallás és közoktatásügyi ministerium - A VALLÁS ES KÖZOKTATÁSÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1889. ÉVI KÖLTSÉG-ELŐIRÁNYZATÁNAK INDOKOLÁSA
56 a bérviszonyok változása és ennek folytán az adóösszeg emelkedése vagy csökkenése következtében folytonos hullámzásoknak van kitéve, e rovaton kihagyandónak találtam és egyidejűleg intézkedtem, hogy az e czimén befolyó összeg ezentúl a számadási téritmények közt, a kolozsvári egyetem dologi kiadásaira szánt rendes javadalom javára számoltassák el bevételben. Kihagyandó volt továbbá Fehértemplom városának eddigi 1000 frt évi járuléka azon oknál fogva, meri ezen járulék egyenértéke fejében az államkincstár szerződésszerűig köteles lett volna az ottani felső leányiskola elhelyezésére szolgáló egy megfelelő épületet emelni, már pedig az ország kedvezőtlen anyagi helyzete nem engedte meg a szóban levő iskola épületének létesitését, s igy a járulék fizetése természetesen szintén nem volt követelhető, minélfogva czélszerübbnek találtam az ellenszolgálmányt képező ezen járulékot egyelőre és ideiglenesen a költségvetésből kihagyni, úgy azonban, hogy ez á'tal a város fizetési kötelezettsége — a szóban levő épület létesitése esetére — nem szűnnék meg. 13. rovat. Siketnémák országos intézete Váczon. A kincstár javára ezen alap részéről beszállítandó jövedelmi fölösség ez évi összege a mult évvel szemben 116 frt apadást mutat, melynek indokolásául felemlítendő, hogy az főleg a közös kezelési költségekhez fizetendő járuléknak emelkedése által idéztetett elő. 14. rovat. Vakok országos intézete Budapesten. Az ezen alap által beszállítandó jövedelmi fölösség a gyümölcsöző tőkék kamatjövedelmének, a tartásdijaknak és a növendékek készítményeiből eredő jövedelmi százaléknak növekedése következtében 456 forinttal ked\ezőbben volt előirányozható, mint a lefolyt évben. 15. rovat. Vakok ápoldai alapja. Az ezen rovat alatt mutatkozó 95 forintnyi jövedelmi többlet, kizárólag a gyümölcsöző tőkék kamatainak gyarapodásából ered.