Állami költségvetés - 1889

Közmunka-és közlekedésügyiministerium - JELENTES A KÖZMUNKA- ÉS KÖZLEKEDÉSÜGYI M. KIR. MINISTERIUM 1889. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

alatt, a pénztári őrség, a telephon és tőzsdedíjak, néhány hirlap, szak-folyóirat és effélék költsége foglaltatik. A 10. rovat „Leltári tárgyak beszerzése" alatti 1.000 frt, a bútorzatnak és egyéb felszerelési tárgyaknak, jelesül vasszekrényeknek kiegészítésére, illetőleg beszerzésére szolgál. Ali. rovat alatt „Betétek után fizetendő kamatok" fejében előirányzott 100.000 frt szükséglet kiszámításánál azon feltevésből indultam ki, hogy 1888. deczember hó 31-ig a tiszta betétösszeg 2 700.000 frtra fog emelkedni, mely összeg után a betevőknek az 1889. évre 3 6/ 1 0°/ 0 kamat fejében kijár 97.200 frt, továbbá, hogy az 1889. év folyamán a tiszta betétek szaporulata összesen 500.000 frtra fog rúgni. Ezen betétösszeg egyes havi részletei után, melyeket az eddigi tapasztalati adatok alapján szá­mítottam, a betevőknek a betéti napot követő hó 1-től, illetőleg ugyanazon hó 16-tól javára irandó törvényes kamat kitesz . 9.075 frtot összesen . 106.275 frt. minthogy azonban az 1 frton aluli igen számos betét után kamat nem jár, a felmondásoknál pedig a kamatozás a hó 15-ével, ille­tőleg az előző hó végével megszűnik, a fenti kamatilletékből bizonyos összeg levonható, melyet támaszkodva az eddigi ered­ményekre 6.275 frttal vettem számításba, marad 100.000 frt. A 12. rovat alatt, egyezőleg az 1888. évre megállapított költségvetéssel, 350 frtot vettem fel, esetleg felmerülő oly kiadások fedezésére, melyeket a fenti rovatok egyike alá sem lehetne sorozni. c) A posta-takarékpénztári tanács költségei. Ezen kiadást, figyelemmel az eddigi tapasztalatokra, úgy mint az előző években, 2.000 frttal vettem fel. Tekintettel azon körülményre, hogy a posta-takarékpénztárak a közgazdasági élettel való szoros kapcsolatánál fogva úgy tulajdonképeni üzleti kiadásai, mint bevételei, a kellő biztosságai előre meg nem állapitható forgalom magasságától függnek, bátorkodom azon kérelmet előterjeszteni, miszerint a posta-takarékpénztár kiadásai ugy mint az 1888. évi költségvetési törvényben, 1889. évre is czimenként állapíttassanak meg, még pedig külön a személyi és külön a dologi, illetőleg a posta-takarékpénztári tanács költségei szerint.

Next

/
Thumbnails
Contents