Állami költségvetés - 1889

Igazságügyi ministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIR. IGAZSÁGÜGYI MINIST ERIUMNAK 1889. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.

38 b) Bevételek. 1888. évre megállapittatott 1889. A elöirányoztatik . 43.030 frt, 46.500 „ több 3.470 frttal, mely többlet a múlt évben tényleg befolyt jövedelemhez képest irá­nyoztatik elő. E változást azon körülmény okozza, hogy az őrparancsnok által birt jelenlegi természetbeni lakás egészségi tekintetekből lakásul használható nem lévén, az őrparancsnokot a gondnok által eddig birt természetbeni lakásba kell áthelyeznem, a gondnok részére pedig 150 frt lakpénzt kell előirányoznom. Az őrparancsnok eddigi lakása a szegedi ker. börtönnél amúgy is szűken lévő raktárhelyi­ségek szaporítására fog fordíttatni. A most említett 150 forinton felüli 2.737 frt 50 kr költség­emelést az okozza, hogy a kerületi börtön rabjainak élelmezésére az eddigi költségvetésekben előirányozva volt fejenkinti és napon­kinti 18 kr elégtelennek bizonyult s ezen egységárt 19^2 krra kellett fokozni. Szeged város piacza nem oly olcsó mint a többi fegyintézetek székhelyeé, továbbá a többi fegyintézetek mellett az államkincstár több kevesebb oly művelhető területtel is bir, a melyen a fegyenczek élelmi czikkei legalább részben házilag termel­hetők. Szegeden ily terület nincs, sőt a mi különösen megdrágítja az élelmezést ezen fegyintézetnél, ez az, hogy Szegeden az ivóvíz is pénzbe kerül és pedig a kerületi börtönnél évenkint 1.066 frt 50 krba, vagyis fejenkint és naponkint többe egy fél krajczárnál (0-584). Hogy ezen állandó terhet legalább a jövőre megszüntessem, egyszersinindenkorra 5 évi részletekben nyújtandó 10.000 frt segély­9. rovat. Szegedi kerületi börtön. 1888. évre megállapittatott 1889. „ elöirányoztatik . 85.440 frt, 88.327 „ több 2.887 frttal.

Next

/
Thumbnails
Contents