Állami költségvetés - 1889

Igazságügyi ministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIR. IGAZSÁGÜGYI MINIST ERIUMNAK 1889. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.

36 6. rovat. Sopron. a) Kiadás. 1888. évre megszavaztatott . . . 112.270 frt, 1889. „ előirányoztatik . . . 110.050 „ tehát kevesebb 2.220 frttal. A kiadások csökkenését itt a személyi és dologi járandóságok­nál beálló következő változások idézik elő. Az intézet gazdasági teendőinek folytonos emelkedése miatt egy gondnoki állás rendszeresittetik ugyan 800 frt fizetéssel s minthogy római katholikus kisegítő lelkész az ez idő szerint meg­szavazott 400 frt évi tiszteletdíjért megszerezhető nem volt: ennek tiszteletdija is évi 600 forintra emeltetik: ámde ennek ellenében a folyó évi költségvetésben megszavazott következő összegek taka­ríttatnak meg : u. m. 1. egy tanitó illetménye . . . . .720 frt, mert az egyénenkinti oktatást több mint 600 magánzárkában három taniió nem végezheti, a közös iskolai oktatásra pedig két tanitó is elég ; 2. a református lelkész illetménye . . . 920 frt, mert a ref. lelkész állásától megvált, s mint a többi fegyintézetnél úgy itt is a két protestáns felekezet hiveit egy és ugyanazon lel­kész gondozhatja, kivéve a nagyobb ünnepeket, a midőn mindegyik felekezet lelkésze megjelen az intézetben és az Urvacsorát is kiszol­gáltatja ; 3. 2 fő-és 30 közfegyőr fejenkinti 40 frt lakpénze 1.280 frt, mert házilag építettünk fegyőri lakásokat, a melyek most a házbér megtakarítását a fenti mérvben lehetővé teszik; 4. a dologi kiadásoknál az egyházi beszerzésekre a folyó évben 300 frt egyszersmindenkorra levén megszavazva, ezen összeg a jövő évi előirányzatból már kihagyandó. Az 1.000 forintnyi költségemeléssel szemben tehát 3.220 frt megtakarítás éretik el, a mi végeredményében ezen fegyház költ­ségeinek mérlegét 2.220 forinttal javítja.

Next

/
Thumbnails
Contents