Állami költségvetés - 1889

Vallás és közoktatásügyi ministerium - A VALLÁS ES KÖZOKTATÁSÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1889. ÉVI KÖLTSÉG-ELŐIRÁNYZATÁNAK INDOKOLÁSA

21 Azonfelül a tanóráknak egy része is eddigelé a polgári iskola tanitói által volt ellátva; most a polgári iskola teljes megszüntetése után ezen intézetnél még egy rendes tanár javadalmazására 800 frt fizetést és 200 frt lakbért; továbbá óraadók díjazására újabbi 400 frtot kellett előirányozni. Az igazgató ötödéves pótlékainak összege 100 frttal emelkedvén, az összes emelkedés 4.900 frtot tesz. Másfelől azonban az elméleti és gyakorlati oktatás szükség­leteinél 100 frt, a convictus költségeinél 50 frt megtakarítás esz­közöltetvén, a valóságos többlet 4.750 frt. 5. A községek és testületek által fentartott kereskedelmi iskolák segélye a mult évhez képest 500 frttal emelkedett, és igy ez évben tesz 25.000 frtot. A segélyezendők sorába ezúttal először felvétetett a miskolczi polgári iskola mellett fennálló, az ottani kereskedelmi testület által fentartott középkereskedelmi iskola, mely most már fennállása harmadik évében lévén, kimutatta életrevaló­ságát és szükséges voltát. Ezen három osztályból álló, jelenleg már teljes iskola segélyére 1.500 frt van előirányozva. Hogy daczára ezen új segélyézésnek a jelen czim összege csak 500 frttal emelkedett, az annak tulajdonitható, hogy a budapesti kereskedelmi akadémia segélyére a mult évben megállapított 7.000 forint helyett csak 6.500 frt vétetett előirányzatba, a mi az intézet tényleges szükségletének teljesen megfelel; a pancsovai kereskedelmi iskola segélyére a mult évben megállapított 500 frt pedig ezúttal elhagyatott, miután ezen iskola létesítésének terve ez idő szerint elejtetett. Az ekként elért 1.000 frt megtakarítást is számba véve, a valóságos többlet csak 500 frt. Férfitanitó - képzők. (3. czim, 24. rovat.) E rovatnál a mult évben megállapított 351.245 frttal szemben ez évre csak 347.262 frt irányoztatván elő, 3.983 frt megtakarítás mutatkozik. E rovat egyes tételeinél az ez évi előirányzat és a mult évi megállapítás összegei között tetemes különbségek mutatkoznak.

Next

/
Thumbnails
Contents