Állami költségvetés - 1889
Vallás és közoktatásügyi ministerium - A VALLÁS ES KÖZOKTATÁSÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1889. ÉVI KÖLTSÉG-ELŐIRÁNYZATÁNAK INDOKOLÁSA
13 a kórodai szükségletek is 5.100 frt helyett, 6.100 frttal vannak előirányozva. Ezen 2.450 frtnyi költségtöbblet már az 1886. évi költségvetéselőirányzat alkalmával indokoltatott, de miután előrelátható volt, hogy a mult év folyamán az elmekórtani tanszék még nem fog betöltetni, a szóban forgó összeg a mult évi költségvetésből utóbb kihagyatott. Miután azonban az elmekórtan tanítása az orvosi kiképzésre felette fontos s tovább nem halasztható, és az elmekórtani klinikának a kilátásba vett igen szerény körülmények között való megnyitása is kívánatos: a már 1886-ban megszavazott költségtöbbletnek újból engedélyezését kell kérnem. Az elméleti és gyakorlati oktatás szükségletei között uj tételképen szerepel a boncztani intézet részére kért 300 frt hullaszállitási átalány. A kolozsvári egyetemen az orvosi tanitást nagy mértékben megnehezíti a felhasználható hullaanyag csekély volta; igyekeznem kellett tehát, hogy az egyetemi tanítás czéljaira a szükséges hullaanyagot megszerezzem, illetőleg az egyetem részére hozzáférhetővé tegyem. Ebbeli törekvéseimet az igazságügyminister ur szíves készsége folytán siker követte, a mennyiben a szamos-ujvári fegyházban elhalálozó fegyenczek közül azoknak hulláit, kiknek eltakarításáról hozzátartozóik gondoskodni nem kívánnak, a minister ur, az egyetem boncztani intézete részére átengedni szíves volt. A hullák elszállításáról kellett tehát gondoskodnom és e czélra az egyetem javaslata alapján a boncztani intézet részére engedélyezendő 300 frt átalányt irányoztam elő. Emelni kellett továbbá az egyetemi vízvezeték üzemköltségeit is 1.000 frttal, miután a vízfogyasztás az uj orvostani intézetek használatba vétele folytán a mult évinél jóval nagyobb lesz s folytonos növekedése várható. A boncztani intézet uj helyiségeibe költözvén, az általa eddig elfoglalva tartott helyiségek a róm. kat. status, illetőleg a lyceum birtokába visszaadattak, minek következtében az eddig fizetett házbér, daczára annak, hogy a szintén a lyceumi épületben elhelyezett