Állami költségvetés - 1889

Vallás és közoktatásügyi ministerium - A VALLÁS ES KÖZOKTATÁSÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1889. ÉVI KÖLTSÉG-ELŐIRÁNYZATÁNAK INDOKOLÁSA

4 tiszta szükséglete a legkevésbé is növekednék, kénytelen voltam a tárczabevételek fokozásához nyúlni ; tettem azonban ezt oly módon, hogy ez által az illető intézményekhez kötött érdekek veszélyeztetve egyáltalán nincsenek, sőt néhol az eddigi illetékek fölemelése által még az egészségtelen túltermelésnek veszsziik elejét. Egyébiránt a rendes kiadások és bevételek párhuzamos emel­kedése nagyrészt abban találja magyarázatát, hogy az állami tanitónö-képezdékkel és felsőbb leányiskolákkal a legtöbb helyen egybekötött internátusok költségei és bevételei ezúttal először állít­tattak be az államköltségvetésbe ; eddigelé ezen intézetek közvet­lenül saját bevételeikből tartattak fenn, miután azonban állami és állandó jellegüeknek kívánom azokat tekintetni, a költségvetésbe befoglalandók voltak. A rendkívüli kiadásoknál a beruházások összegének emelke­dését, főleg némely már előbb befejezett épületfölszerelés végelszá­molásánál előtűnt többletek okozzák. Uj építkezést, eltekintve egy, csupán kiegészítésül szolgáló tornacsarnok felállításától, egyetlen­egyet sem hozok ezúttal a költségvetésben javaslatba. Ezek után áttérek az előirányzatban mutatkozó változások részletes indokolására. Rendes kiadások, Orsz. közoktatási tanács. (XIX. fejezet. IL czim. 1. rovat.) Az országos közoktatási tanács jegyzője számára két ötödéves pótlékul 200 frt irányoztatik elő. Ez állás rendszeresítésekor a tanácsjegyző illetményei a fővárosi középiskolai igazgatók illetményével egyenlő összegben állapíttattak meg, kivéve az ötödéves pótlékot. Minthogy azonban ezen állás előmenetelre, tehát az illetmények emelkedésére nem nyújt kilátást; minthogy továbbá a vele járó teendők közoktatási intézményeink fejlődésével folyvást fokozódnak; s végül miután a mostani tanácsjegyző különben is az ötödéves

Next

/
Thumbnails
Contents