Állami költségvetés - 1888

Belügyministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIR. BELÜGYMINISTERIUM 1888. ÉVI KÖLTSÉGVETESÉHEZ

Midőn a legszigorúbb takarékossággal, s minden egyes tétel szükségességének leglelkiismeretesebb mérlegelésével készült 1888. évi belügyi költségvetést tisztelettel bemutatnám, megjegyzem, hogy ezen költségvetésnek végeredményét, illetve az 1888. és 1887. évi költségvetés egyes czimei között mutatkozó eltéréseket az 1. alatt csatolt összehasonlitó táblázat tünteti elő. Ugyanis: az 1888-ik évi rendes átmeneti és beruházási szük­ségletre előirányoztatik . • . . . . 11,947.923 frt, az 1887-ik évi ebbeli szükségletekre helyben­hagyatott 1 1,749.725 , mutatkozik magasabb szükséglet . . 198.198 frttal, mivel pedig az előirányzott fedezet az 1887. évnél 126.312 frttal < kedvezőbb; ennek levonása után, mutatkozik 1888-ik évre magasabb szükséglet . . . 71.886 frttal, mely leginkább nyilvánul a himlőoltás, tébolydák, orsz. csendőrség és a fővárosi rendőrség költségeinél; végre szaporítja a költség összegét a fog- és tolonezházak építésére felvett összeg is, de ez utóbbi csupán látszólagos, mert az a fedezetben felvett ugyanazon összeggel teljesen ellensúlyoztatik; továbbá a II. alatti mellékelt előtünteti a központi igazgatás hivatali és irodai szükségleteire előirányzott összegeket. A részletes eltérések az l»87-ik évi költségvetéstől, követ­kezőleg indokoltatnak :

Next

/
Thumbnails
Contents