Állami költségvetés - 1888

Igazságügyi ministerium - INDOKOLAS A MAGYAK KIR. IGAZSÁGÜGYI MINISTERIUMNAK 1888. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

29 emelést, a hol a jeleu állapot is rövid idő múlva tarthatlanná válnék, vagy a hol csekély áldozat árán nagy és valóságos javulást lehet biztosítani, vagy végre a hol az eddigi előirányzat a tény­leges szükségletnek nem felelt meg, a hol tehát az előirányzat reálitása követelte meg a felemelést. Hogy az ezen országos letartóztatási intézetekre megszavaz­tatni szokott összegekkel a legtakarékosabb és legelövigyázatosabb eljárás követtetik, annak bizonyítékául szolgálhatnak az 1886. évi zárszámadás adatai is, a melyek arról tanúskodnak, hogy az ezen czim alatt megszavazott 824.695 frtból csak 784.744 frt, tehát 39.951 frttal kevesebb adatott ki, s hogy a 129.000 frttal elő­irányzott jövedelem helyett tényleg 130.956 frt, vagyis 1.956 frttal több bevétel lett a kir. államkincstárba beszolgáltatva, ugy hogy ezen országos letartóztatási intézetek mérlege az előirányzatnál 41.907 frttal kedvezőbb eredménynyel záratott le. Áttérve az egyes intézetekre, következő képét nyújthatom a a jövő évi szükségletnek : 1. rovat. Illava. a) Kiadás. 1887. évre megszavaztatott . . . .109.705 frt, 1888. „ előirányoztatik .... 114.740 „ tehát több . 5.035 frttal. Ezen többletet a következő körülmények okozzák: 1. Az eddigi költségelőirányzatokban a „házi kiadás" czimü alrovat alatt az illavai fegyháznál csak 550 fegyencz tartási költsé­geiről történt gondoskodás, már pedig a fegyenczek létszáma e helyen már évek óta elérte, sőt meg is haladja a 600-at. Innen van, hogy az emiitett alrovat az 1885. évi zárszámadásban 7.447 frt 27 krnyi, az 1886. évi zárszámadásban pedig 8.597 frt 51 krnyi túlkiadást tüntet fel. Hogy tehát az előirányzat a valóságos szük­ségletnek tényleg megfeleljen, az illavai fegyintézet „házi kiadás" czimü alrovata alatt 50-nel több fegyencz tartási költségeiről kellett gondoskodni, vagyis 4.785 frttal többet előirányozni.

Next

/
Thumbnails
Contents