Állami költségvetés - 1887
Közmunka- és közlekedési ministerium - JELENTÉS A KÖZMUNKA ÉS KÖZLEKEDÉSÜGYI M. KIR. MINISTERIUM 1887. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
82 A különféléknél mutatkozó 12.100 frt megtakarítás a gyári igazgató és hivatalnokok 2, illetve IV2' összesen 3 1/ 2°/ 0-nyi jutalékának a fölösleggel arányosan 2.100 frttal való csökkenése és az által idéztetik elő, hogy az aczélművek műszaki vezetője részére a f. évre előirányozva volt 10.000 frtnyi végkielégítés természetszerűen nem ismétlődik. A dologi kiadásoknál a gyári fogat és két bányatiszti nyerges ló fentartásánál mutatkozó 24 frt többlet csak kikerekitést képez; a hivatali és kezelési költségeknél a tényleges szükséglethez képest felvett 1.000 frt többlet pedig az utazási és költözködési költségek hasonló összegű leszállításában kiegyenlítést talál. Az „üzemi és fentartási kiadások", »gyári igásfogatok fentartása" czimü tétele alatt, tekintettel arra, hogy a jövő évben nagyobb mérvű javítások foganatosítása, nemkülönben uj szerszámok beszerzése stb. elkerülhetlen lesz, 1.600 frttal több vétetett fel. A műhely és gyártási költségeket illetőleg egyébként megjegyeztetik még, hogy ezek ép úgy, mint a bevételek a költségvetési évben uralgó viszonyoktól, tehát előre meg nem határozható tényezőktől függvén, azok itt is, úgy, mint a gépgyárnál, csak megközelítőleg állapíttattak meg. A különféle bevételek czimén jövedelem ezúttal sem irányoztatik elő, mert a régi gyarmat fokozatos rendezése a befolyó lakbéreket még a jövő évben is teljesen igénybe veendi. Nyugdijak. Az 1887. évre előirányoztatik 404.600 frt, tehát ugyanannyi mint 1886-ra. Előreláthatólag ezen előirányzott összeg nem lesz elegendő, nagyobb összeget azonban, miután az uj nyugdijtörvényre való tekintettel tapasztalati adatok hiányában a valódi szükségletet megközelítőleg sem lehet megállapítani, — nem kérek. Beruházások. 1. czim. a) A budapesti Duna-rész szabályozására . . 184.000 frt, vagyis 62.000 frttal kevesebb, mint 1886. évre. Az előirányzott összegből esik: a) a szabályozási művek fentartására 10.000 frt, ß) szabályozási munkálatokra 174.000 „ A mint az előző évi költségvetés előterjesztése alkalmával szerencsém volt megemlíteni, az 1881. évi L. t.-cz. értelmében a promontori ág szabályozására