Állami költségvetés - 1887
Közmunka- és közlekedési ministerium - JELENTÉS A KÖZMUNKA ÉS KÖZLEKEDÉSÜGYI M. KIR. MINISTERIUM 1887. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
80 Az előirányzott egy uj segédmérnöki, s egy uj mérnökgyakornoki állás és a kilátásba vett előléptetések behatóbb indokolása, tekintve egyrészt, hogy a felvett két uj állással szemben, két eddig előirányozva volt és jobban javadalmazott állás beszüntettetik, másrészt, hogy az előléptetések fejében felvett költségtöbblet csak csekély összeget képvisel, mellőzhetőnek látszik. A „különféle kiadások" személyi járandóságainál mutatkozó 2.050 frtnyi kevesebblet onnan ered, hogy az igazgatóság részére járó 2°/ 0, többi alkalmazott részére engedélyezett 3%, összesen tehát 5°/ 0-nyi jutalék az előirányzott üzleti fölösleghez képest a folyó évvel szemben 2.000 frtnyi kevesbletet mutat, s hogy a vegyesek czime alatt kikerekités czéljából 50 frttal kevesebb irányoztatik elő. Az „üzemi és fentartási kiadások", „épületek stb. fenntartása" czimü tételeknél a folyó évi előirányzattal szemben 4.500 frttal többet kellett fölvenni, mivel a jövő évben a rendes fentartási munkálatokon kivül a tető befedéseknek javítása és kátránynyal való bemázolása, továbbá a gyárudvar átkövezése és a használhatlanná vált kőanyagnak pótlása okvetlenül szükséges lesz. A műhely és gyártási költségekre nézve, melyek az előző évhez képest 12.980 frttal kisebb összeggel vétettek föl, megjegyeztetik, hogy ezek ép úgy, mint a bevételek igen sok előre meg nem határozható tényezőtől függvén, a gyári üzem természeténél fogva csak megközelitőleg voltak megállapíthatók, minélfogva nincs kizárva, hogy ezen kiadások és azokkal arányban a bevételek is az előirányzott összegeken alúl maradnak, vagy esetleg azokat meg fogják haladni. 11. czim. Diósgyőri m. kir. vas- és aczélgyár. A diósgyőri m. kir. vas- és aczélgyár 1887. évi költségvetésében egyrészt az életbeléptetett uj üzemágak figyelembevételével, másrészt azonban tekintettel a sinárak csökkenésére és az üzletpangásra, a gyár középszerű foglalkoztatását feltételezve : a bevételek 3,345.000 frttal, a kiadások 3,045.000 „ és a fölösleg 300.000 frttal irányoztatik elő. Ezen fölösleg 60.000 frttal csekélyebb a f. évi előirányzatnál, 1,220.225 frt 16 krral csekélyebb az 1885. évi tényleges eredménynél; azonban a befektetési és forgó tőke után együttvéve még mindig 5°/ 0 jövedelmezőséget feltételez, szemben a f. évi előirányzatnak megfelelő 6*5, illetve a mult évben tényleg elért 10'8°/ 0-tóli jövedelmezőséggel.