Állami költségvetés - 1887

Földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerium - Vallás- és közoktatásügyi ministerium - Vallás és közoktatásügyi Magyar királyi ministerium költség- előirányzatának INDOKOLÁSA

37 miatt a jelentkezőknek tetemes számát vissza kell utasítani, már most is összevéve közei 1000 gyári munkás és iparos segéd láto­gatja a két kapcsolatos intézetet. Még érthetőbb lesz a tervezett épület terjedelmének szükséges volta, ha nem tévesztjük szem elől, hogy a közép ipariskola és technol. iparmuzeum tanmenetének ösz­szes ágaiban főszerepet visznek a folytonos laboratóriumi-, rajz- és műhely-gyakorlatok. Ezek, önként értetőleg, sokkal több helyet igé­nyelnek, mint az elméleti tanszakok. Szolgáljon a mondottak illustrálására az épületben elhelyezendő két intézet beosztásának rövid körvonalozása, mely alkalommal csak azt kivánom előrebocsá­tani, hogy az iparosok az estéli órákban magától érthetőleg, a tanulók által nappal igénybe vett tantermeket fogják használni. A közép ipariskola építészeti-, gépészeti-, vegyészeti-, fém-, vasipari- és faipari-, tehát 5 szakosztálylyal bir ez idő szerint, melyeknek mindenike a kellő rajz- és tanteremmel, laboratoriummal, vagy műhelylyel kell hogy rendelkezzék. Ezekhez járulnak továbbá a kellő mennyiségű tanári és dolgozó szobák, kézi gyüjtemény­tárak, végül a könyvtár, tanári értekezleti terem, s a tágas udva­ron a kazánház. A technol. iparmuzeum a benne eddig képviselt két iparágat, t. i. a fa- és fémiparit, az épitészeti, a szövészeti, esetleg a kék­festő, s a bőripari ágakkal fogván kibővíteni, gyűjtemény- és gép­tára, továbbá műhelye és váltakozó kiállítási terme számára nagyon tetemes kiterjedésű helyiségeket fog igényelni. Már csupán a fent emiitett két iparág ez idő szerint is 800 • méternél nagyobb területet foglal el. Ezekhez járul még a muzeum olvasó terme, értesítő hivatala s a két intézet irodai helyiségei, végül a főigaz­gató, titkár és néhány szolga lakása. E kivonatos ismertetés, ugy hiszem, eléggé bizonyítja, hogy a kettős intézet sikeres működés kifejtésére sok tágas és kitűnő vilá­gitásu helyiséget igényelvén, az építkezési költségek sem lehettek, a követelmények complicált voltánál fogva, de különösen a beépí­tendő terület kiterjedésére való tekintettel, csekélyek. Az első ter­vezet szerint 623.405 frt 84 krra rúgtak volna, de ezen összeget az építkezésen eszközölt egyszerűsítések által sikerült 525.821 frt

Next

/
Thumbnails
Contents