Állami költségvetés - 1887
Földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerium - Vallás- és közoktatásügyi ministerium - Vallás és közoktatásügyi Magyar királyi ministerium költség- előirányzatának INDOKOLÁSA
30 A pozsonyi, beszterczebányai és temesvári f. leányiskolák még fokozatos fejlődésben lévén, ismét egy új osztályuk nyilik meg, s ebből ered minden többlet, mely ez intézetek költségvetésében mutatkozik. Vakok országos intézete Budapesten. Itt a szükséglet, — daczára az intercaláris megtakarítás leszállításának — 31 frttal kevesbedett, mert, mig a személyi kiadásoknál két évötödös pótlék 100 frtnyi emelkedést okoz, a dologi kiadások 299 frttal apaszthatók voltak. A balatonfüredi szeretetház. Ezen intézet költségeire fölvétetett 8.000 frt, tehát a folyó évihez képest 3.000 frttal több. A folyó évben fölvett 5.000 frttal nem fedezhetők ezen intézet szükségletei. Ugyanis gondosan átvizsgált számadásaiból kitűnt, hogy az intézet fentartására kerek számban 12.000 frt kell. Ennek fedezésére az árva növendékek kézi és mezei munkáik utáni keresetéből és az intézet egyéb segélyforrásaiból kerekszámban 4.000 frt jövedelem várható, s igy marad fenn 8.000 frt fedezetlen, melynek megszavazása kéretik. Miután egyébiránt nyilvánvalóvá lett, hogy ezen intézet okvetlenül megszűnik létezni, ha az állam fentartását teljesen el nem vállalja, vagyis állami intézetté nem alakul át, a jövő évben ehez képest már a többi állami intézetek módjára részletezett költségvetését fogom tárczám előirányzatába beilleszteni. Állami tanintézetek épitésére felvett kölcsönök törlesztése. 47. A festészeti mesteriskola épületére felvett kölcsön törlesztési részlete 3.900 frtról 4.140 frtra volt emelendő, mert az épitkezési és belső fölszerelési munkák műszaki felülvizsgálata csak az 1886. évben ejtetvén meg, az érdembérek végösszege is csak most volt megállapítható. E szerint az összes költségek, beleértve a telek színvonalának emelését, a kert-kerítést és a telket három oldalról körülfogó