Állami költségvetés - 1886

Földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerium - INDOKOLÁS a fölmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi magy. kir. ministerium 1886. évi költségvetéséhez

45 teszi azt, hogy anyagi helyzete, az ország pénzügyi viszonyaihoz mérten, némileg javittassék. Már az imént volt szerencsém megemlíteni az állatorvosi tan­intézetnek a tudomány terén tett nagy haladását. Hogy azonban ezen haladás állandó legyen, szükséges, hogy a tanároknak mód is nyujtassék számukra utódokat nevelni, kik annak idejében képesek legyenek helyüket tökéletesen kitölteni és őket tényleges műkö­désük alatt is előforduló szükség esetében helyettesíteni. A jelenleg alkalmazott tansegédek a tanintézetet végzett nö­vendékekből szemeltetnek ki. Ezek ugyan a tanár mellett segéd­keznek, a növendékekkel repetitoriumokat tartanak, de természe­tesen, a megkívánt gyakorlati ismeretekkel még nem rendelkez­hetvén, a tanárok helyettesítésére nem alkalmazhatók. Ez okból okvetlenül szükséges, hogy két segédtanári állomás rendszeresítessék. Minthogy azonban egyidejűleg két tansegédi állomás megszüntethető, az ennek folytán igényelt többköltség, a két tansegéd 500—500 frt fizetésének és együtt 58 frt fa- és gyertya-átalányának levonásával csak 542 frtot tesz ki. A 365 frttal javadalmazott uj ápolói állomás indokolását a tanintézet kórodáinak a közönség által nagyobb mérvben való igénybe vételében leli. Végre a dologi kiadásoknál a belgyógyászati kísérletekre elő­irányzott 300 frt indokolására csak röviden azt kívánom meg­jegyezni, hogy ezen fontos tanszék eddig külön költséghitellel nem volt ellátva. Minthogy pedig az annak betöltésére hivatott szaktanárnak okvetlenül módot kell nyújtani arra, hogy szakbuvár­lataiban fennakadást ne szenvedjen, az előirányzott csekély összeg engedélyezését kérem. A bevételeknél előirányzott 2.000 frtnyi többlet abban leli indokolását, hogy a tanintézet kórodái beteg állatok által az év egész folyamában nagy mérvben vétetvén igénybe, a beteg állatok takarmányozásából a kincstárt megillető hányad is tetemesen növekszik.

Next

/
Thumbnails
Contents