Állami költségvetés - 1886
Földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerium - INDOKOLÁS a fölmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi magy. kir. ministerium 1886. évi költségvetéséhez
43 Minthogy azonban kedvezőtlen pénzügyi viszonyaink nem engedik meg azt, hogy egyes, habár felette fontos közgazdasági ágaknak évente nagyobb pénzáldozatokat hozzunk, az általam szem előtt tartott czélt is csak fokozatosan igyekszem elérni és évente néhány ujabb kerületi állami állatorvosi állomás szervezését kérem a tisztelt törvényhozó testülettől. A jelen előirányzatban négy uj kerületi állami állatorvosi- és egy fő állami állatorvosi állomás megszavazását kérem. A fő állami állatorvosi állomásra nézve megjegyzem, hogy annak létesítése okvetlenül szükséges azért, hogy a kormány a központban egy oly szakközeggel rendelkezzék, mely állategészségügyi kérdésekben többi szaktársai fölött bővebb szakismeretei folytán bizonyos tekintélylyel bírjon, és éppen ezen kívánalmaknál fogva az illető magasabb javadalmazásban is részesítendő. Minthogy pedig ezen czim személyi járandóságai 6.000 frtnyi többkiadással irányoztattak elő, a kellő egyensúly helyreállítása, illetőleg tárczám összbudgetjére való tekintettel, a dologi kiadások előirányzatát, a legutóbbi 3 év átlagához képest, jelentékenyen apasztottam, ugy hogy ezen czim összes kiadási előirányzata 35.450 frttal kedvezőbb az 1885. évre engedélyezett költségvetési hitelnél. Az 1874. évi XX. t.-czikk értelmében befolyandó bírságokból várható bevétel 1.000 frtnyi többlettel azért irányoztatik elő, mert az 1885. év első felében befolyt hasonló jövedelem ezen többletnek befolyására biztos kilátást nyújt. 13. czim. Állatorvosi tanintézet. Az állatorvosi tanintézet részére az 1885. évi hitellel szemben 2.404 frttal több kiadást irányoztam elő, de egyúttal ezen tanintézet bevételeit is 2.000 frttal emeltem, ugy hogy a tényleges több kiadás csak 404 frtot tesz ki. Ezen több kiadásból 2.107 frt a személyi járandóságokra, 297 frt pedig a dologi kiadásokra esik. 10*