Állami költségvetés - 1886

Közmunka- és közlekedési ministerium - JELENTÉS a közmunka- és közlekedésügyi m. kir. ministerium 1886. évi költségvetéséhez

36 volitásáról, nehogy az ennek folytán beállható vizmegoszlások a hajóutat teljesen használhatlanná tegyék. E czimén 1870-ben 100.000 frt volt felvéve, de később ezen adomány a szerint, a mint az emiitett szabályozási munkák által a hajózási akadályok képző­dése megelőztetett, évről-évre kevesebb összegben állapíttatott meg, igy 1874-re már csak 50.000 frt, 1877-re 40.000 frt igényeltetett, sőt 1880-ban ezen czimén a szükséglet 20.000 frtra olvadt le, s maradt változatlanul egész ez ideig. Az emiitetteken felül a szükséglet ezen folytonos csökkenésének oka még azon körülményben rejlik, hogy a folyam elfajulása által képződhető akadályok megelőzése czéljából kívánatosnak látszó szabályozási művek költségei idővel más rovat alatt vétettek fel, s a hajózási akadályok elhárítására engedélyezett összegek csakis a rendkivüli s előre nem látható akadályok elhárítási költségeinek fedezésére szolgált. Ily előre nem látható akadályok azonban ez idő szerint már nem, vagy csak nagyon ritkán fordulhatnak elő, ugy, hogy az e czimén évenként engedélyezni szokott összegek felhasználása mindig csak bizonyos kedvezőtlen viszonyok folytán előállott kórállapot azonnali megszüntetésének szükségétől feltételezte tik. De nem mondhatók a viszonyok ily kedvezőknek a többi hajózható folyóknál is, mert bár azoknak szabályozása körül szintén örvendetes haladás észlelhető, mégis rendezetlenebb meder viszonyaiknál fogva a fent ecsetelt rendkivüli akadályok sokkal inkább beállhatnak, mint a Dunánál. Hogy meg legyen adva a mód, miszerint ezen bajokon is segíteni lehessen, szükségesnek láttam a kért 20.000 frtot az összes állami kezelés alatt álló folyókra kérni, hogy ott legyen a segély megadható, a hol az épen szükségeltetik. Bevételek. E czimén 1886-ra 191 frttal kevesebb irányoztatik elő, mint mennyi 1885-re kitüntettetett. Az 1885-iki költségvetés előterjesztése alkalmával ugyanis fűtermés eladása és a füzeseken okozott károk megtérítése czimén 114 frt irányoztatott elő. Mint­hogy azonban a holt Maros meder, mely a Folt-Perkász és Csigmo községek határában eszközölt marosi átmetszésekhez szükségelt s kisajátított földterület fejében a kincstár tulajdonába ment át mint állami vagyon, a mult évben a pénzügy­minister kezelése alá bocsáttatott; tehát a fentemiitett bevételi források e helyütt kihagyandók voltak. Egyúttal pedig az eddigi tapasztalatoknak megfelelőleg az 1., 2., 3. tételek kihagyásával, a bevételek „Vegyesek" czimén összesen 700 frttal állapíttattak meg.

Next

/
Thumbnails
Contents