Állami költségvetés - 1886
Közmunka- és közlekedési ministerium - JELENTÉS a közmunka- és közlekedésügyi m. kir. ministerium 1886. évi költségvetéséhez
34 hajlandó medreinek javitására s a romboló elemnek megfékezésére azonban az adomány csekélysége miatt semmit sem fordíthattam, jóllehet előrelátható volt, hogy az elfajulások később egyes községek veszélyeztetését is maguk után fogják vonni, s akkor a védelem és szabályozás jelentékenyen többe fog kerülni, mint évekkel előbb. Ily körülmények között már gazdasági szempontból is czélszerübbnek láttam e rovat alatt nagyobb összeget előirányozni, hogy meg legyen adva a mód egyes községeket, melyek saját védelmökre létesítendő munkálatok költségeinek viselésére elegendő erővel nem rendelkeznek, a folyó vizek rombolásaitól oly időben megmenteni, midőn azok még kevesebb költséggel megakadályozhatók. Egyébiránt megjegyzem, hogy 1874. előtt e czimén a most felvett 100.000 frtnál nagyobb összegek engedélyeztettek s az adomány csakis a pénzügyi viszonyok nyomasztó hatása alatt szállíttatott le. így 1870-ben 200.000 frt, 1871-től 1873-ig pedig 150.000 frt engedélyeztetett, de viszont ez utóbbi években a Vágszabályozásra összesen 320.000 forint szavaztatott meg, s így tényleg oly összeg állott rendelkezésre, melylyel az állami kezelés alatt nem álló folyókon sürgősen szükségelt munkálatok költségei fedezhetők s egyes községek a végveszélytől megmenthetők voltak. Azonban, midőn a Vág szabályozásának kérdése egyelőre elejtetett s az emiitett folyón eszközlendő munkálatok költségei szintén ezen rovatot terhelték, az engedélyezett 30.000 frtból még a legszükségesebb munkálatok sem voltak létesíthetők, s egyes part melletti községek kénytelenek voltak a folyó vizek rombolásait tűrni vagy részben áttelepülni, mert önerejükből a veszélyt elhárítani nem voltak képesek, a segélyadományból pedig a fenforgó szükségleteket kielégíteni nem lehetett. Ezen indokból már 1876-ban 40.000 frt, 1881-ben pedig 60.000 frtra emeltetett fel a segélyadomány, az a tényleges szükségletnek azonban még igy sem felel meg. Ennek megvilágításául megemlítem, hogy 1884-ben 15 község 53.675 frttal segélyeztetett; mintegy 30.000 frttal előirányzott sürgős munkálat azonban az adomány csekélysége folytán 1885-re volt elhalasztandó. Az 1885-re megszavazott adomány terhére kért összegek pedig az ezen évre engedélyezett 60.000 frtot már az év elején felülhaladták. Minthogy pedig a kért segélyösszegeknek egyik évről a másikra való átvitele miatt a következő évben előforduló szükségleteket fedezni nem lehet, a munkálatoknak ilyen módon évről-évre való halogatása által pedig csak a költség és a veszély fokoztatik, annálfogva oly összeg engedélyezését kell kérnem, mely az évenkénti szükségletnek legalább megközelítőleg megfelel.