Állami költségvetés - 1886
Pénzügyministerium - INDOKOLÁS a magyar kir. pénzügyministerium 1886. évi költségvetéséhez
101 Az 1. számú rovatnál (baromtenyésztésre) a mutatkozó 430 frtnyi többlet kizárólag a gödöllői koronauradalom javára esik, a melynél a baromtenyésztés emelése és fejlesztése érdekében a jelen évre engedélyezett 1 1.820 frtnyi hitel helyett a jövő évre 12.250 frt volt előirányzandó. Jelentékeny emelkedést mutatnak azonban a kiadási tételek az 5. szánni rovatnál (uradalmi és egyéb jogok használatára), hol a folyó évre engedélyezett 10.083 frtnyi hitellel szemben az 188C. évre 29.750 frt irányoztatik elő, azaz 19.607 frttal több. Ezen jelentékeny költségemelés abban találja indokát, hogy az unghvári uradalom jövő évi költségvetésébe 2 5.000 frt felveendő volt az Ungh folyón át vezető kincstári hid felszerkezeteinek teljes megujitására. Ezen jelentékeny összegű kiadásnak előirányzása mellőzhető nem volt azon okból, mert a kérdéses munkálat foganatosításának elkerülhetlen voltát a közlekedés biztonsága érdekében általában, de különösen hadászati szempontból, a közmunka- és közlekedési minister kimutatta, s ennek folytán nevezett minister annak szükségét, mikép a hid felszerkezetének megújítása legkésőbben a jövő évben foganatosittassék, ismételve hangsúlyozta is. Végre a mi a 13. számú — a hivatali és irodai költségek rovatánál előforduló 124 frtnyi költségemelést illeti, ez összeg, csekélységénél fogva, közelebbi indokolást nem igényel. Bevétel, 35. czim. 1885. évre megállapittatott . . . 3,300.836 frt, 1886. évre előirányoztatik . . . 3,150.873 „ azaz 149.963 frttal kevesebb. Előre bocsáttatik, hogy a gödöllői koronauradalom kivételével a többi állami jószágok mind haszonbérbeadás utján hasznosittatván, a jövedelmek a haszonbéri szerződésekben kitűzött összegek — oly esetekben pedig, a midőn a bérlet letelt s az újbóli bérbeadás iránt az árverés megtartatott, az elért árverési eredmény alapján irányoztatnak elő.