Állami költségvetés - 1886

Vallás és közoktatásügyi ministerium - A vallás és közoktatásügyi magyar királyi ministerium 1886. évi költségvetésének INDOKOLÁSA

5G 4. Az orvoskari üllői uti telepnek feltöltési, parki rozási és bekeritési költségeire 2-ik részletül 6.000 frt irányoztatik elő, tehát 9.000 frttal kevesebb mint a fo­lyó évre, mert a már tavalyi indokolásomban 21.000 frtban meg­állapított összköltségből csak ennyi maradt hátra s e munká­latok maholnap befejeztetnek. 5. Pázmány Péter műveinek a budapesti egyetem által rendezett kiadásához hozzájárulásképen 1.500 frt megszavazása kéretik. A budapesti egyetem nagy nevű első alapitójának emléke iránti kegyelet által indítva, de hogy hazai irodalmunkat is egy kiváló becsű művel gazdagítsa, elhatározta Pázmány Péter összegyűjtött műveinek füzetenkinti közrebocsátását, s ennek rendezését thcologiai karára bizta. Nem rendelkezvén azon­ban az egyetem a vállalat első megindítására szükséges pénzalap fölött, hozzám fordult segélyért, melyet egyszer s mindenkorra megadandónak véltem, de egyéb fedezet hiányában külön tétel gyanánt kellett a költségvetésbe beállítanom. 6. Az iparművészeti iskola ujabb helyiségeinek átalakítására és felszerelésére — mely czélra a f. évre 4.000 frt van előirányozva — szükséges volt még további 2.000 frt fölvétele; ezen összeg indokolását leli az intézet fejlődésében; az uj tanszakok t. i. milyenek a zománczozás s a decorativ plas­tika, ujabb helyiségeket igényelnek, melyeknek berendezésére s át­alakítására fog a mondott, összeg szolgálni. 7. A pancsovai állami reálgymnasiumnak (főgym­nasiummá átfejlődő főreáliskola) az építkezés tartamára le­endő ideiglenes elhelyezésére 5.000 frt vétetett föl. Ezen intézet ugyanis eddigi telkén uj épületet fog kapni; ennélfogva az építkezés végrehajtásáig bérhelyiségekről kell gondoskodni, melyek a szükséges átalakításokkal az 1886. évre legalább 5.000 frtba fognak kerülni. 8. A magyar történelmi képcsarnok helyiségei­nek átalakítására és berendezésére fölvett 1.000 frt a tavaly indokolt összesen 5.000 frtnyi költség második részletét képezi.

Next

/
Thumbnails
Contents