Állami költségvetés - 1886

Vallás és közoktatásügyi ministerium - A vallás és közoktatásügyi magyar királyi ministerium 1886. évi költségvetésének INDOKOLÁSA

43 ellátni. Az elkészített terv és költségvetés szerint az összes költség 120.000 frtra fog menni, melynek kamatját s első törlesztési rész­letét képezi a fenti összeg. f) A soproni allami felsőbb leányiskola épüle­tének felépítésére felvett 127.000 frt kölcsön törlesz­tésének I-ső részlete gyanánt 5.000 frt vétetett föl. A szóbanforgó intézet már több év óta fennáll s eddig bérházban volt elhelyezve; azonban mindinkább meg kellett róla győződnöm, hogy megfelelő bérhelyiséget Sopronban nem kaphatok s hogy az intézetnek ily elhelyezése annak sikeres működését veszélyezteti. El kellett tehát magamat határoznom egy intézeti épület létesítésére, melynek ösz­szes költségét s illetve kamatját és törlesztési részletét tüntetik föl a fentebbi összegek, s melynek létesítését magának a sop­roni felsőbb leányiskolának szükségessége indokolja, mert erre nézve a házépítés immár életkérdéssé vált. g) A budapesti törvényszéki orvostani intézet részére megvett telek vételárának I-ső törlesztési rész­lete gyanánt 2.500 frt szerepel. Említve volt már ugyané költség­vetési indokolásban, hogy a törvényszéki orvostan egyetemi tanszéke a bel- és igazságügyi minister urak által megbízatott a rendőri s törvényszéki bonczolások eszközlésével, s szükségtelen kiemelnem, mennyire előnyére válik ez intézkedés ugy e fontos tanszaknak, tehát a tudománynak, mint a rendőri és igazságszolgáltatási érde­keknek. Azonban a nevezett tanszék ez idő szerint csupán egy tanteremmel rendelkezik az orvoskari központi épületben, mely csakis elméleti jellegű előadásokra használható; a bonczolások részint a köztemető halottasházában, részint pedig a fővárosi közkórházak boncztermeiben hajtatnak végre, mi azoknak oktatási czélokra való felhasználását rendkívül nehezíti s különben is folytonos fennaka­dásokra vezet. Egy önálló törvényszéki orvostani intézet építése, mely egyúttal a rendőri vagy bűnügyi bonczolás alá kerülő hullák befogadására is szolgáljon (Morgue), ezekfolytán mindinkább nélkü­lözhetlenné válik, annál is inkább, miután ugy a belügyministerium, mint a főváros csak oly kikötéssel egyeztek bele a jelenlegi ideig­lenes állapotba, ha annak egy minden kívánalomnak megfelelő 6*

Next

/
Thumbnails
Contents