Állami költségvetés - 1885
Közmunka- és közlekedési ministerium - JELENTÉS a közmunka- és közlekedésügyi m. kir. ministerium 1885. évi költségvetéséhez
52 A 22. rovaton (különféle kiadások) 2.000 frttal kevesebb irányoztatik elő, mert a központi távirdaraktár áthelyezésére a folyó évben igényelt összeg, valamint a magyar tudományos akadémiának a villamos egységek meghatározására nyújtott segély, az 1885. évre elesik. Az ilykép részletezett szükségleti tételekkel azonban a távirdaintézet kiadásai csak azon feltétel alatt lesznek fedezhetők, ha a személyi, valamint a dologi kiadások egyes rovatai között az átruházás ugy mint eddig, most is megengedtetik, mit ezennel kérni bátorkodom. Megyjegyzendőnek tartom továbbá, hogy a forgalomnak a számitásba vett lendületnél fokozottabb növekedésével és ebből folyólag a munkaerőnek is szükséges szaporításával a kiadások is növekedni fognak, melyek egyébiránt az ez esetben szintén bekövetkező több bevételben teljes fedezetüket fogják találni. A bevételi rovatok alatt eszközölt változtatások magyarázatukat a következőkben lelik: Az 1-ső rovaton (dijilletékek a belföldi forgalom után) a folyó évre előirányzott összeg az 1883. év eredményével szemben változatlanul megtartatott, tekintettel a folyó évben már megnyitott és az 1885. évben nyitandó állomások után várható jövedelemre. A 2-ik rovaton (dijilletékek a nemzetközi forgalom után) 26.000 frttal több vétetik számitásba, tekintettel a kiadások 21. tétele indokolásául idézett táblázatban feltüntetett eredményre. A 3-ik rovaton (eladott nyomtatványok és irodaeszközökért) 1.000 frttal több irányoztatik elő, egy részről az 1883. évi eredmény alapján, másrészről tekintettel arra, hogy az irodaeszközök eladásából várható bevétel, az állomások nagy számának szerződöttekre bizása folytán mérsékeltebb leend. A 7. rovaton (évi járulékok a vasúti távirda vezetékek fentartásáért) 2.000 frttal több vétetett fel, a fentartandó vasúti távirdavezetékek szaporodása folytán. A 8-ik rovaton (különféle bevételek) 4.500 frttal több vétetik számitásba, tekintettel a mult év eredményére, valamint a magán és közhasználatú telefonok engedélyezéséből befolyó jövedelemre. A távirdaintézet rendszeres statistikája, úgymint eddig, külön füzetben fog az országgyűlés tisztelt tagjai közt kiosztatni. Nyugdijak. Nyugdijakra 1885. évre előirányoztatik . . . . 383.388 frt, mig 1884. évre e czimén felvétetett . . . . . . 366.855 „ tehát több . 16.533 frttal.