Állami költségvetés - 1885
Pénzügyministerium - INDOKOLÁS a magyar kir. pénzügyministerium 1885. évi költségvetéséhez
90 altisztek és szolgák illetményei külön az üzemi kiadások közt szerepeltek; ezen felosztás azonban a szükséges átnézetet nem nyújtván, czélszerübbnek találtatott, hogy ezentúl a részletes előirányzatban és minden egyes műnél a személyi járandóságok külön tüntettessenek ki, s azok közé az altisztek és szolgák illetményei is felvétessenek; azért tehát a fenti több szükséglet részben csak látszólagos, s miután továbbá a részint már kiépült, részint a befejezéshez most már közel álló vasműveknél az altisztekre nézve egyesitett új állomány lesz szervezendő, — az előadottakban leli tehát indokolását azon körülmény, hogy az 1885. évi előirányzat „személyi járandóságok" rovatán, az 1884. évre engedélyezett hitelhez képest, 67.663 frttal több vétetett fel. A többi kezelési rovatoknál "mutatkozó jelentéktelen eltérések az eddigi eredményen alapulnak, felemiitvén, hogy a „kezelési épületek és lakházak" rovatán a szükséglet 29.800 frttal csökkent. b) Üzemi kiadások. 1884. évre engedélyeztetett . . . 4,410.465 frt. 1885. „ előirányoztatik . . . 4,650.504 „ 1885. évre több 240.039 frttal, mert a rhonicz-brezovai, valamint a vajdahunyad-govasdiai vasművek a terv szerint ki lévén épitve, azok teljes üzembe hozhatók és a gyártás ott, az ezelőtti évekhez képest, tetemesen fokozható. A vasműveknél nagyobb összegek voltak felveendők, annál is inkább, minthogy ezen telepek a kiépített vasutak által a közforgalommal összekötvék; és a nyers anyagok kellő mennyiségben leendő megszerzése és szállítása biztosítva lévén, oly fontos körülmény nem tételezhető fel, mely miatt a viszonyoknak megfelelő nagyobb üzem akadályoztatnék, tehát annál biztosabban várható, hogy a mérsékelt arányban 208.812 frttal felemelt bevételi előirányzat, illetőleg a 372.162 frttal felvett jövedelem elérhető lesz.