Állami költségvetés - 1885
Vallás és közoktatásügyi ministerium - A vallás és közoktatásügyi magyar királyi ministerium 1885. évi költségvetésének INDOKOLÁSA
37 Ezen többlet nagy részben ezen iskolák folytonos fejlődéséből származik, mely állapot az egyes intézetek rovataiból könnyen látható, de származik másrészről onnan is, hogy Temesváron ismét egy ily felsőbb leányiskola nyittatott meg, mely a költséget maga 9.300 forinttal növelte. Azonban a 33.029 forint többletet, ezen felsőbb leányiskoláknak az állami pénztárba beszolgáltatandó 32.000 forint évi jövedelme, 1.029 forintra fogja leszállítani. Hogy mily fontos hatást gyakorolnak az állami felsőbb leányiskolák a nők nevelésére, azt már eddig is lehet tapasztalni nemcsak azon városokban, a hol felállíttattak, hanem az ily iskolákkal bíró városok környékén lakó oly szülék gyermekeire nézve is, kik polgári állásukból folyó igényeiknek vagyoni korlátoltságuk mellett is megfelelhetvén, ezen intézetekben mérsékelt költséggel neveltethetik leányaikat. XVI. Siketnémák váczi országos intézete. Ezen intézetnél az 1884. évre megszavazott 35.750 frthoz képest 1.250 frtnyi költségnövekedés mutatkozik. Ezen emelkedés indokolásául megjegyeztetik, hogy a személyi járandóságoknál a tanárok ötödéves pótlékaiban az 1885. év folyamán bekövetkező változások alapján, az előző évhez képest, 50 frtnyi emelkedés álland elő. Továbbá figyelemmel arra, hogy a szaktanári személyzet pótlásáról, azaz oly egyéneknek speciális, elméleti s gyakorlati kiképzéséről kell gondoskodni, kik szükség esetén a rendes tanárok helyébe léphessenek, illetőleg az országban felállitandó intézeteknél alkalmaztathassanak; az eddigi 2 tanárjelölt helyett 1885. évre 4 irányoztatik elő, egyenkint 450 frtnyi évi ösztöndijjal és 50 frtnyi lakbérrel; tehát e czimén 1.000 frtnyi többlettel. A dologi kiadások összege 1884-ben 21.700 frt volt, melyhez hozzá véve az 1884-ki költségvetésben „megtakaritandónak" jelzett, de tényleg szükségelt és le nem vonható 414 frtot: a dologi kiadások 1885. évi összege 414 forintnyi többlettel volt előirányozandó.