Állami költségvetés - 1885

Földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerium - INDOKOLÁS a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi magy. kir. ministerium 1885. évi költségvetéséhez

82 a phylloxerától ment maradt, — de igazolja az is, hogy Magyar­országon ily homoktalajjal biró szőlőkben phylloxera mindeddig nem constatáltatott; — s végre igazolják azon kísérletek is, melyek mesterségesen előállított homoktalajjal a farkasdi telepen eszközöl­tettek. Ezen körülmény még egy más irányban is sikerrel használ­tatott fel. T. i. miután a phylloxera tovahurczolásának meggátlása szem­pontjából a szőlővessző-forgalom eltiltatott, és igy az okszerűen gazdálkodó és szőlőiket fejleszteni óhajtó gazdák előtt el volt zárva annak lehetősége, hogy szőlőikbe jobb fajta vesszőket szerezhes­senek: ezen hiányon segítendő, Kecskeméten a város által e czélra átengedett 200 holdnyi futóhomok területen egy nagyobb szőlőiskola létesíttetett hazai fajokból, melynek czélja az, hogy innen, oly talajból, honnét a phylloxera elhurczolásának veszélye nem forog fenn, a kivánt szőlővesszők bármely szőlőbirtokosnak kérelmére megküldhetők legyenek. 2. czim. A csákovai földmivesiskola felállítására vonat­kozó tárgyalások az érdekelt kincstári alapítványi uradalommal még végleg be nein fejeztetvén, a 10.000 frtnyi kiadási összeg ez alka­lommal is csak átalányban irányozható elő. A 3. czilll, (Az Adria gőzhajózási társulat segélyezésére 10.000 frt), valamint a 4. CZÍ111, (Az Adria gőzhajózási társulat felügyeletére 5.000 frt) változatlanul maradnak ez évben is. 5. czim. Gőzhajózási járatok segélyezésére 50.000 frt. E rovat alatt az 1883. és 1884. évi költségvetésekben 10.000 frt volt engedélyezve. A legközelebb lefolyt években megállapított ezen segélyösszeggel Fiume-Zengg és Zengg-Carlopago közt életbeléptetett rendes járatok a várakozásokat messze túlhaladó eredményt mutatnak fel, ugy, hogy ezen járatoknak további fentartása 'és esetleges kiterjesztése minden tekintetben indokoltnak és kívánatosnak mutatkozik:. Mily hatással van az állami segély'a forgalom emelkedésére, azt a jelenleg fennál'ó fiume-zengg-carlopagoi vonalra nézve tett tapasztalatok legjobban bizonyítják.

Next

/
Thumbnails
Contents