Állami költségvetés - 1885
Földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerium - INDOKOLÁS a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi magy. kir. ministerium 1885. évi költségvetéséhez
57 jobb állatok nagyobb munkaeredménye kiszámithatlan hasznot hoz közgazdaságunknak. A belforgalomban használt lovaink minőségének nagy haladásával lépést tartott lókivitelünk gyarapodása is. Mig ugj^anis 1868-ban alig egy millió forintra rúgott lókivitelünk összege, addig az utóbbi években már volt oly 12 hónapos időszak is, mely alatt 7—8 millió forintra rúgott az országból külföldre kivitt 25 — 28 ezer darab ló értéke. Végre nem kicsinyelhető a hadászati czélokra alkalmas lovak tenyésztésének hatalmas fejlődése sem. Az ujabb kor hadviselési módja olyan, hogy a háborúkat nagy hadseregek minél gyorsabb mozgósításával döntik el. Oly óriási számú csapatok küldetnek rögtönözve a harcztérre, melyeknek szükséges lólétszámát lehetetlen béke idejében csak megközelitőleg is a hadsereg keretében tartani. A jó részt döntő gyors mozgósításhoz'tehát mellőzhetlen kellék az, hogy a szükséges szánni és minőségű lovak az ország határán belül gyorsan beszerezhetők legyenek. így tehát azon ország, mely lótenyésztését elhanyagolja s annak folytán elegendő hadi czélokra alkalmas lóval nem bir, bármi egyéb gazdagság és segélyforrások birtokában legyen is, honvédelem tekintetében gyenge s igy háború esetén állami létének és közgazdasági integritásának megcsorbításától méltán félhet. Ily állapotban volt még e század második felében is a monarchia hadserege, mert akkor még béke idején is alig láthatta el hadseregét belföldi lovakkal. E tekintetben is felette örvendetes a lendület lótenyésztésünk terén. Ma már nemcsak a béke idején szükséges 5—6 ezer ló vétetik legnagyobb részt Magyarországon a közös hadsereg és honvédség számára, hanem a teljes mozgósításra szükséges 70 —80 ezer alkalmas ló is könnyen előteremthető az országban. Tagadhattam azonban, hogy e lovak egy részének minősége még további javítást igényel, s többnyire csak azok alkalmatossága biztos, melyek állami mének után származnak. Ha tehát állami méneink számát csökkentenők, közgazdasági érdekeink csorbításán felül állami létünk főérdekén, a honvédelem biztonságán esetleg kiköszörülhetlen csorV. 8