Állami költségvetés - 1883
Földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerium - INDOKOLÁS a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi magy. kir. ministerium 1883. évi költségvegtéséhez
29 A dologi kiadásoknál a 12. és 13. rovat emelése az által indokoltatik, hogy egyrészt a belterjesebb gazdálkodás teszi ezt szükségessé, másrészt pedig a tanintézet részére jobb cselédek nyerhetése czéljából a béreket fel kell emelni. A bevételi többlet az eddig elért eredmények alapján tett számitások által iudokoltatik. A tarczali vinczellérképezdénél 90 frt többkiadás irányoztatik elő, miután az ügyviteli költségek alatt előirányzott összeg az eddigi tapasztalatokhoz képest némileg emeltetett. A budapesti vinczellérképezdénél mutatkozó 200 frt többlet a segédtanárnak 600 frtról 800 frtra emelt fizetésében találja magyarázatát, mely összeg az érdiószegi, a tarczali, a nagyenyedi intézeteken lévő segédtanárok fizetésével egyenlő. A dologi kiadásokban több kiadás egészben nem fordul elő, azonban egyes tételek módosultak, nevezetesen az oktatási czélokra, valamint a felszerelésre szolgáló kiadások emeltettek, ellenben az ügyviteli költségek és a tanulók élelmezési költségei csökkentettek, utóbbiak tekintettel arra, hogy több fizető egyén jelentkezik. A nagyenyedi vinczellérképezdénél az 1882. évi 3.800 frthoz képest 4.300 frt többkiadás mutatkozik, ennek indoka egyrészt a személyi járandóságok, másrészt pedig a dologi kiadások emelésében keresendő. A személyi járandóságoknál a segédtanár fizetésének 600 frtról 800 frtra emelésében, valamint egy a kádárságot tanitó egyénnek 80 frt tiszteletdijában leli alapját. A dologi kiadásokban uj tételt képez a tanulók benlakására szükséges bútorzat 776 frttal, a tanulók élelmezési költsége s az ehhez szükséges fölszerelés 2.970 frttal, mely kiadások szükségessé váltak az által, hogy a tanulók felügyelete és kellő fegyelme szempontjából azokat az intézetben magában kellett elhelyezni. Az ide forditott kiadások közül egyébiránt mintegy 1.200 frt az érdekeltek által biztositott élelmezési dijakból visszatérül. A ménesi vinczellérképezdénél 10.500 frt irányoztatik elő, azaz 5.600 frttal több, mint az előbbi évben. Ezen többletből 571 frt a személyi járandóságokra esik, és pedig 200 frt a munkavezető fizetésének 400 frtról 600 frtra lett emelésére, egy intézeti