Állami költségvetés - 1883
Földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerium - INDOKOLÁS a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi magy. kir. ministerium 1883. évi költségvegtéséhez
12 pedig a Jaquard-féle szövőszékek terjesztessenek; e végből pedig szükséges, hogy a nép az ezen javított szerkezetű szövőszékekkel való bánásmódra, az ország különböző pontjain felállítandó ideiglenes, vándorló szövőtanműhelyekben megtaníttassák, s eredeti, a jó ízlésnek megfelelő mintákkal elláttassák; ezeken kívül oly vállalatok keletkezését, melyek a fonalak beszerzéséről és festéséről, továbbá a kész czikkek kikészítéséről és bizományba vételéről gondoskodnak, állami segély nyújtása által is előmozditandónak tartom. Ily ideiglenes szövőtanműhely alakult eddigelé Csik-Szeredában és Deésen; tárgyalás alatt állanak továbbá az eperjesi, tordai, gyulai, segesvári, szebeni, dicső-szent-mártoni, técsői, nagybecskereki stb. tanműhelyek. Ezen tanműhelyek czéljaira szükséges helyiséget, tanítói lakást, fűtést, világítást s részben a fonalanyag-szükséglet beszerzését az illető községek vállalták el, a szövőtanitó fizetése, s a felszerelés állami segélylyel eszközöltetik. Minthogy pedig e tanfolyamokban a többnyire már gyakorlott szövők az ujszerkezelü székek kezelésére rövid idő alatt megtaníttatnak, remélhető, hogy a nép ezen ujszerkezetü szövőszékekkel mind tömegesebben megismerkedvén, régi szerkezetű székeit ezen ujabb s jobb szerkezetű székekkel fogja felcserélni; buzdításul a tanfolyamot jó sikerrel végzett jelesebb szövők között ily jobb szerkezetű szövőszékeket ingyen is kiosztani szándékozom. A szövő-ipar ekként tervbe vett fejlesztési czéljaira, valamint ezzel kapcsolatban a „szepességi vászonfehéritő", s az első „székely szövőgyár" részvénytársaság segélyezésére a folyó évben 10.390 frtot fordítottam, mely összeget hozzá számítva a háziipar egyéb ágaira s ipartanműhelyekre kiadott s fentebb kitüntetett 40.672 frthoz, a folyó évben ezen kiadások 51.062 frtra rúgnak. Ezen tényleges kiadások alapján a házi ipari czélokra s ipari tanműhelyekre mult évben előirányzott 45.000 frtot, a jelen előirányzatban 48.000 frtra felemeltem, s ezenkívül szövészeti czélokra még külön 7.000 frtot, együtt tehát 10.000 frt többletet vettem előirányzatba.