Állami költségvetés - 1882
Földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerium - Indoklás a földmivelés-, ipar- s kereskedelemügyi magy. kir. ministerium 1882. évi költségvetéséhez
50 csikóból válhat még egyedül azon anyag, melyet a most saját belátásuk folytán, később a törvény kényszere miatt jó apalovakat kereső községeknek rendelkezésére bocsátani lehetne. Meg kell jegyeznem e helyen, miszerint az e czélra szánt javadalmazás tulajdonképen csak forgó tőkét képezne, mely az eladott mének vételárában részletenként visszakerülne, s a következő évek budgetjében mint bevétel szerepelne. Ha a méncsikók vásárlásának épen most leirt intézménye folytán oly községeket, melyek községi apaállatok vételére és tartására anyagilag képesek, jó ménekkel talán idővel sikerülhet is ellátni, fenmarad még fedezetlenül az olyan vidékek ménszükséglete, hol nincsenek erre képes községek; ily vidéken a magán, vagy társulati tevékenységnek volna feladata jó apalovat tartani, mely aztán dij mellett közhasználatra volna bocsátható. A magántenyésztő azonban, kinek rendszerint nincsen annyi kanczája, hogy azok miatt egy külön mént tarthasson, csak ugy tehetné ezt, ha ménjét a vidék közhasználatára bocsátva, a fedeztetési dijakból oly bevételre számithatna, mely számbavehetőleg téritené meg a méntartás költségeinek egy részét. Miután azonban földmives tenyésztőink nagy része jelenleg még a legjobb apalovat is csak ugy használja, ha felette mérsékelt dijért bocsáttatik rendelkezésére, különben pedig inkább hibás, vagy idétlen mént használ; mit az állami méntelepek fedezési dijainál tett tapasztalatok is bizonyítanak; annálfogva jelenleg még biztos vesztességgel járó vállalat magánosokra nézve a méntartás. Természetes tehát, hogy jó magánmént csakis egyes nagyobb ménestulajdonosok tartanak, kik ezzel saját szükségleteiket fedezik, de a legritkább esetben bocsátják azt közhasználatra. A magántevékenység felébresztése végett szükségesnek tartom tehát, hogy az állam e téren gyámolitólag, segélyezőleg lépjen közbe. E czélra kérem 1882-re a budgetben felvett 10.000 frtot, melyből egyelőre mintegy 100, magánosok által tartott s bizottságilag a vidék igényeinek megfelelőnek itélt oly mén tartását lehetne segélyezni, melyet tulajdonosa az állami méneknél szokásos fedeztetési dijért közhasználatra bocsát, s melyről a fedeztetési idény végén hatóságilag beigazolható, hogy legalább 30 kanczát fedezett