Állami költségvetés - 1882

Földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerium - Indoklás a földmivelés-, ipar- s kereskedelemügyi magy. kir. ministerium 1882. évi költségvetéséhez

24 A sertéstenyésztés fontosságát indokolnom fölösleges, azon intézkedések, melyeket kereskedelmi és különösen állategészségügyi szempontokból ezen ten} 7észág érdekében életbeléptettem, elégé mutat­ják, hogy éber figyelemmel követek minden e téren való mozgalmat; de láttam, hogy nemcsak a kereskedést és egészségügyet, hanem a tenyésztést is bizonyos irányban segítenem kell. Hogy az utóbbi eléressék, saját sertéspiaczunk érdekében is a hússertés tenyésztésének tanulmányozása, erre vonatkozó tenyész­tési kísérletek tétele szükséges. Ezen kísérleteket megkezdettem egyik régibb hazai húsosabb fajtával a szalontaival Kisbéren, egy másik félvér nyugoti tenyész­sertéssel a kassai gazdasági tanintézet gazdaságában és ezeken kivül még egynehány egymástól eltérő viszonyokkal biró vidékeken a folyó évben kezdettem meg a tenyészkisérleteket, melyeket talán már a jövő évben juttathatok némi eredményre. Ezen kísérletekre továbbá, hogy ugy mint a jelen évben köz­ségeknek jó vérből való sertéskanokat adhassak, vettem föl a nyol­czadik tétel alatti összeget. Előirányzatom ezen rovatánál mint utolsó tétel szerepel a második és 1882-ben Budapesten megtartandó tenyészállat­vásárra fölvett összeg — és az első ilyen vásárnál elért siker, melyet külön erről készített jelentésemben lesz szerencsém megis­mertetni, a tenyésztőknek már rég mutatkozó érdeklődése képezik a második, a tenyésztésre igen nagy kihatással biró vásár megtar­tásának legalaposabb indokát. A borászat emelésére (az 5-ik rovat alatt) 40.000 frt vétetett föl 10.000-el több mint a mult évben. Már az 1881-iki évi költségvetés indokolása alkalmával kife­jezést adtam azon szükségnek, hogy elmaradt borászatunk emelése czéljából a bortermelőkkel való gyakori érintkezés mellőzhetlenné vált és hogy e végre egy külön kormánybiztost és egy központi pinczemestert, valamint az ezek működését kiegészítő vándortanító­kat és egyéb mellékszemélyzetet alkalmaztam. A lefolyt évben szerzett tapasztalatok eléggé kimutatták, misze­rint ezen, az országot beutazó s a gazda közönséggel közvetlen

Next

/
Thumbnails
Contents