Állami költségvetés - 1882
Földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerium - Indoklás a földmivelés-, ipar- s kereskedelemügyi magy. kir. ministerium 1882. évi költségvetéséhez
19 Az előbb megnevezett területen a hazai fajta szálasabb, s/ilajabb, az utóbbin pedig az alacsonyabb, de mélyebb és csendesebb jellegnek tenyésztését és terjesztését tűztem ki czélul, mi azonban nem zárja ki, hogy a Királyhágón innen lévő jeles gulyákból vásárolt bikák, de csakis mint egyes helyeken kívánatos javitó anyag, ott, a hol annak szüksége felmerül, az erdélyi megyékben alkalmaztassák. A nyugati határmegyékben általában nehéz, gyorsabban fejlődő és könnyen hizó hegyi marha kívántatik, szintén ilyen kerestetik az északi hegyvidék gazdagabb völgyeibe és azért a Dunántúl ezen részében a berni, az emiitett völgyekben ugyanezen fajta, továbbá közel rokona a kuhlandi, és három vidéken pedig azért, mert ez iránt ott nagyobb előszeretet mutatkozik, és meglehetős számban máris tenyészanyag létezik (a berninek szintén rokona), a mariahofi tájfajta terjesztetik. A Királyhágón túli vidék bérezés megyéiben már a primogen nagyobb, és mint igás állat értékesebb hazai fehérmarha kevésbé díszlik; főleg azon okból ott szintén nyugati, még pedig tarka hegyi marha terjesztését határoztam el; és pedig az alacsonyabb hegyek között a nehezebb pinzgauit; a magasabb bérezek között pedig ennek rokonát, a möllthali marhát. Az emiitetten kívül még a következő okok birtak reá a tenyésztési anyag ily módon való beosztására: először, mert ezen fajtából azon vidékeken szigetenként már egyes tenyészetek léteznek; másodszor, mert az odavaló gazdák a jó szines marhának könnyebben megnyerhetők, mint például a borzderesnek; harmadszor, mert ezen fajtabeli marhák jó tejelők s velők a tejipar, mely a szomszédos Romániában piaezra talál, fejleszthető; végre negyedszer állategészségügy rendőri szempotból, t. i. ha a határon a szines marha elterjed, ez egy könnyen ellenőrizhető védővet képez, melybe Romániából a gyakran vészt hozó fehér marha észrevétlenül nem lesz becsempészhető. 3*