Állami költségvetés - 1882
Belügyministerium - Indokolás a magyar kir. belügyministerium 1882. évi költségvetéséhez
ban a szerződés, annak lejártát megelőző 6 hónap alatt fel nem mondatik, ugyanaz további három évre érvényesnek fog tekintetni. 16. A vállalkozó czég köteles a jelen szerződés aláírásakor 6000, azaz hatezer forintnyi biztosítékot, mint kézizálogot, készpénzben vagy osztrákmagyar állampapírokban ezen utóbbiak értékét, a budapesti tőzsdei árfolyam szerint, de a névértéket felül nem haladólag számítva, a magyar királyi állami pénztárba lefizetni, illetőleg letenni és egyúttal felhatalmazza a magyar királyi belügyministeriumot, hogy ezen biztosítéki összegből a jelen szerződés bármely feltételének meg nem tartásából eredő kárért kézi zálogjogánál fogva birói peres eljárás nélkül, magát önhatalmilag kárpótolja, mely esetben köteles a szerződő czég, az igy megcsonkított óvadékot a belügyministeriumi egyszerű felszólításra, szerződés szegés terhe alatt azonnal és mindannyiszor kiegészíteni. A vállalkozó czég egyébiránt szerződési kötelezettsége pontos teljesitéseért nem csak ezen biztosítékkal, de ezen felül összes ingó és ingatlan vagyonával is egvetemleg kezeskedik. A készpénzben letett óvadékért kamatok nem fizettetnek. Az értékpapírok árfolyamának leszállása esetében a biztosíték 6000 frtra kiegészítendő. 17. A jelen szerződésen alapuló jogügyletért járó állami illetékek terheit a vállalkozó czég viseli. Hogy pedig ugy a jogügylet után járandó illetékek szabályszerűen kirovhatók legyenek és a számlák és nyugták bélyegkötelezettségének is elégtétessék vállalkozó czég köteles ezen szerződés kölcsönös aláírása és jogerőre emelkedése utáni nyolcz nap alatt a szerződés egyik eredeti példányát, annak egyszerű másolatával együtt a budapesti illetékszabási hivatalnak bemutatni, számláit pedig a szabályszerű számla bélyeggel és nyugtáit esetről esetre a díjszabás II. fokozata szerint járó bélyegjegyekkel minden beszámítási jog nélkül ellátni. 18. Közmegegyezéssel megállapíttatik, hogy a jelen szerződésből felmerülő minden peres kérdések eldöntése, melyekben a királyi kincstár, mint felperes lép fel, az általa szabadon választandó bármely biróság előtt, az 1868. LIV. t.-cz. szerint, az összegre való tekintet nélkül, sommás eljárás utján eszközöltessék; a kincstárt szenvedőleg érdeklő perek ellenben csakis a királyi kincstár képviselésére jogosított budapesti királyi kincstári jogügyek igazgatóságának székhelyén illetékes bíróságok előtt az ügy természetének megfelelő eljárás mellett indíthatók meg. Jelen szerződés két egyenlő és a vállalkozó czég költségén szabályszerű bélyeggel ellátott eredeti példányban állíttatik ki, melynek egyike a magyar királyi belügyministeriumnál tartatik meg, a másik példány vállalkozó czégnek adatik ki.