Állami költségvetés - 1881
Közmunka- és közlekedési ministerium - Pótjelentés a közmunka- és közlekedési magyar kir. ministerium 1881. évi költségvetéséhez
8 Ily módon a műszaki tanács, tekintettel az ország anyagi helyzetére, csak a legszükségesebb személyzettel s igen takarékos javadalmazással lesz szervezve, s meg vagyok győződve, hogy ha az építkezési ügyek hazánkban nagyobb lendületet vesznek, ezen intézményt is aránylag tovább kell fejleszteni, de arról is meg vagyok győződve, hogy a fejlesztéssel járó netaláni több költség dúsan visszatérül a műszaki ügyek szabatos és teljesen helyes elintézése folytán; a mi iránt én részemről csak az esetben találok teljes megnyugvást, ha a műszaki ügyek nem egyes szakférfiak által, hanem az államkormány rendelkezésére álló kiválóbb szakemberekből alakított műszaki tanács által tárgyaltatnak. Végül megjegyzem, hogy a műszaki tanács intézménye fennáll a föntebbihez hasonló szervezettel Francziaországban közel egy század óta, Belgiumban, Olaszországban stb., s mindezen országokban a műszaki tanácsnak lehet köszönni, hogy a középitkezések czéljuknak teljesen megfelelőleg hajtatnak végre. II. A vasúti főfelügyelőség szervezése. A vasúti és hajózási főfelügyelőség intézkedési jogköréből némely fontos teendők átszállanának a ministeriumra. Azon hatáskör, melyben a vasúti és hajózási főfelügyelőség, mint a ministeriumnak műszaki kérdésekben véleményező vagy biráló közege szerepel, átszállana az alakítandó műszaki tanácsra, mely ezen feladatnak a fennebb előadottak szerint sokkal jobban megfelelne, mint a bureaucratice szervezett mostani felügyelőség. A főfelügyelőségnek a vasútépítések felügyeletére és ellenőrzésére vonatkozó hatáskörét jövőre is azon vasútépítési felügyelők gyakorolnák, a kik most a vasúti és hajózási főfelügyelőség vasútépítési osztályának személyzetéhez tartoznak. Ezen vasútépítési felügyelőknek ugyanazon utasítás és hatáskör adatnék a vasútépitések körül, mint a minővel a középitészeti felügyelők birnak az útépítések és vízépítések körül. Időnkint beutaznák és megfigyelnék a vasútépítéseket a helyszínén, és tagjai lennének, mint már fennebb emlitém, a műszaki tanácsnak. A vasúti és hajózási főfelügyelőségnek a hajózás felügyeletével megbízott tisztviselői beosztatnának a ministerium vízépítési osztályába, hová faladatuk természeténél fogva tartoznak. Nem tartom semmi által sem indokoltnak, hogy a hajózás feletti felügyelet el legyen választva azon teendőktől, melyeknek legfőbb czélja a hajózási utak jókarban tartása.