Állami költségvetés - 1881

Pénzügyministerium - Indoklás a magyar kir. pénzügyministerium 1881. évi költségvetéséhez

83 az erdőrendezésnek, szentelendik jobb tevékenységüket, s mint a hivataloktól független közegek, a szakszerű működés tekintetében egyszersmind a központi igazgatásnak állandóan az egyes kerületek­ben lévő ellenőrző kirendeltjeivé válandanak. Horvát-Szlavonországokra s ezek határőrvidékére e szervezeti változtatásokat ezúttal nem vélem kiterjesztendőknek, a közel jövőben s legkésőbb a határőrvidék polgárosítása után azonban elérkezettnek tartom az időt, hogy az erdészeti szervezetnek ugyanezen elvek szerinti módosítása ott is keresztül vitessék. II. Az állami jószágigazgatóságoknak, mint külön hivataloknak fentartása az erdészeti javak különválasztása után is szükségesnek mutatkozik; mert kétségtelen, hogy az állam mezőgazdasági birto­kainak kezelése oly sok teendővel van egybekötve, hogy azokat csak a közszolgálat egyéb ágaiban igénybe nem vett hivatalos közegek láthatják el sikeresen. Méginkább előtérbe lép a jószágigazgatóságok további fentar­tásának szüksége, a mezőgazdasági birtokoknak czélba vett és az előnyösebb értékesithetés miatt leginkább számos apró részletekben foganatosítandó eladása által. Ezen eladási mivelet magában véve is annyi teendővel jár, hogy annak a lehetőségig gyors és sikeres keresztülvitele mulhatlanul megkívánja, hogy e czélra külön szak­közegek álljanak rendelkezésre. De épen ezen különleges mezőgazdasági ismereteket igénylő feladat, valamint azon körülmény, hogy a jószágigazgatóságok az erdészeti javak elkülönítése folytán ezentúl kizárólag mezőgazdasági jószágokat fognak kezelni, teszik szükségessé, hogy az igazgatóságok uj alapon — tisztán mezőgazdasági alapon — szerveztessenek. E szervezéssel együttesen van helyén azon hiányokat is orvosolni, melyek az államjószágok kezelésében eddig is legkiáltóbbaknak bizonyultak. E hiányok főleg némely jószágigazgatóság kerületének túlságos kiterjedtségében, a fogalmazási és számviteli teendők ellátására ren­delt munkaerőnek elégtelenségében nyilvánultak. Czélszerünek mutatkozik azért Délmagyarországban a túlságos kiterjedésű temesvári és zombori jószágigazgatóságok kerületéből

Next

/
Thumbnails
Contents