Állami költségvetés - 1880
Közmunka- és közlekedési ministerium - Jelentés a közmunka- és közlekedési magy. kir. ministerium 1880. évi költségvetéséhez
«r*.f 54 1 kezelőnővel, napdijasokra 1.000 frttal, az emiitett hivatalok és pályaudvarokra 2.400 frttal, vagyis összesen 26.310 frttal többet mutat fel. Ezen többlet indokolására első sorban azon körülmény szolgál, hogy az 1878. évi tényleges kiadások az 1879. évre előirányzott fönnebbi összeget kerekösszegben 7.000 frttal meghaladják, az 1880. évi előirányzatot tehát már ez okból is s annál inkább kellett emelnem, minthogy a vágvölgyi vonal átvétele s a dálya-bródi vonal üzletének előre látható emelkedése folytán 1880-ban — mint már fönnebb is említeni szerencsém volt — két, a központ terhére elszámolandó üzletvezetőséggel több fog fennállani, melyek egyike (a pozsonyi) 7, másika (a vinkovcei) pedig 5 hivatalnoki állást igényel, úgy, hogy a hivatalnokok létszámában fönnebb kitüntetett többletből a sajátképeni központi szolgálat czéljaira csakis két egyén marad fenn. A személyi járandóságok többi tételei, valamint a dologi kiadások czime alatt előirányzott összegek egyrészről a vonal szaporulatok folytán növekedő szükséglet, másrészről a megelőző évi tényleges kiadások mérve szerint állapíttattak meg és egészben véve 3.800 forint többletet tüntetnek fel. Az egész fejezet főösszege, vagyis 385.760 frt az 1879. évre engedé lyezett 355.450 frtnál 30.310 frttal, a megelőző 1878. évi 366.454 frt tényleges kiadásnál azonban csak 19.306 frttal több, mely többlet a fennebb mondottak által indokolva van. XIV. FEJEZET. Vonatmozgósitás és jármüfentartás. „Személyi járandóságok" czim én e fejezet 46. czikkének A. tétele alatt 46 hivatalnok, napidijasok és 3 hivatalszolgára összesen 76.800 frt van 1880. évre előirányozva. Az 1879. évi előirányzatban e czimen 39 hivatalnokra, napdíjasokra és 3 hivatalszolgára összesen 67.100 frt engedélyeztetett. Az 1880. évre e szerint e fejezet alatt a központi vezetésre 7 hivatalnokkal és 9.700 frttal több van előirányozva, mint a mennyi az 1879. évre engedélyeztetett. Ezen többlet azonban nem képezi az 1880. évi előirányzatnak nagyobb terhelését az 1879. évivel szemben, hanem csak ez utóbbinak helyesbítését, a mennyiben az előző években a központi hivatalnokok száma mindenkor nagyobb, a külszolgálati hivatalnokok állaga pedig mindenkor kisebb volt az előirányzottnál, minek kiegyenlítése az igazgatóságnak a központi és külszolgálati hivatalnokok fizetéseikre nézve megengedett átruházási jog által éretett el. Jónak láttam azonban az 1880. évi előirányzatba még ott is, hol átruházási jog engedhető, az egyes fejezetek összegeit pontosan a szolgálat tényleges szükségletéhez képest fölvenni. Ez okból — eltekintve a külszolgálat