Állami költségvetés - 1880

Közmunka- és közlekedési ministerium - Jelentés a közmunka- és közlekedési magy. kir. ministerium 1880. évi költségvetéséhez

48 E szerint négy év óta megközelítőleg ugyanazon magasságban maradtak, 1878­ban azonban valamivel apadtak. Tekintettel ezen körülményre, úgy mint a személy­forgalom, hasonlóan a podgyászszállitás utáni bevételek is az 1878. évi ered­ménynél kevesebbel, azaz csak 300 frttal irányoztattak elő. A gyors árú forgalom a megelőző években a következő bevételeket eredményezte: 1875-be n 112 frt 10 kr, 1876-ban . 231 „ 92 „ 1877-be n 262 „ 93 „ 1878-ba n 298 frt 66 kr. A gyorsárúforgalom tehát folytonosan emelkedett, s igy az 1880. évre várható bevételeket az 187t. évi eredményhez képest 300 frttal irányoztam elő. Ily folytonos emelkedés mutatkozik szintén a telierárúforgalom bevé­teleinél is, melyek a következők voltak: 1875-be n 29.542 frt 34 kr, 1876-ba n 38.362 „ 95 „ 1877-be n 39.456 „ 82 „ 1878-ba n 42.403 frt 41 kr. Az emelkedés tehát átlag évenként mintegy 12°/ 0-ra tehető. Tekintettel a forgalom ezen örvendetes növekedésére, a kérdéses tétel alatt bevételül 46.500 frt irányoztatott elő, tehát még kevesebb, mint az emiitett átlagos szaporulat szerint 1880. évre várható volna. G ö m ö r i ipar vasutak. Személyforgalom. E forgalom bevételeinél, a megelőző években nem csekély apadás mutatkozik ugyan, de az 1879. év első felében már is elért bevételek azt engedik következtetni, hogy az 1879. évi eredmény az 1878. évi bevételt meg fogja közeliteni, minek folytán ez utóbbi vétetett fel 67.400 frttal az 1880. évi előirányzatba. Hasonló eredményre jutunk a katona-, podgyász-, gyorsárú- és teherszállítás körül a mult években elért bevételeknek az 1879. évben várható bevételekkel való összehasonlításánál, ugy, hogy ezen bevételek czimei alatt is az 1878. éviek irányoztattak elő 1880-ra is. D á 1 y a-b r ó d i vonal. Ezen vonal várható bevételeinek megállapításánál csak azon bevételek vétettek alapul, melyek az 1879. év márczius havától junius haváig elérettek;

Next

/
Thumbnails
Contents