Állami költségvetés - 1880
Közmunka- és közlekedési ministerium - Jelentés a közmunka- és közlekedési magy. kir. ministerium 1880. évi költségvetéséhez
14 tént, 1880-ra is e czim kiadásait illetőleg ugy a személyi, mint a dologi, tehát az összes kiadások közt az együttes átruházási jogot megadni sziveskedjék. Megemlitendő még, hogy az államépitészeti hivatalok személyzete, tekintet nélkül arra, vájjon a fővárosban, vagy bárhol a vidéken lakik, egyenlő szálláspénzben részesül, mely a főmérnököknél 200, a mérnökök és segédmérnököknél pedig 150 frt. Azt hiszem, felesleges ez állapot visszásságát bővebben kifejtenem, itt csak azon megjegyzésre szorítkozván, hogy a fővárosban évi 200 forintért egy kir. főmérnöki állásához illő szállást nem képes bérelni, és hogy a többi ministeriumok legnagyobb része a fővárosban alkalmazott közegei számára nagyobb szálláspénzt, sőt részben nagyobb fizetést is engedélyezett, mint a minőt a megfelelő állásban a vidéken működő egyének élveznek. Ezen bajon egyelőre addig is, mig e tekintetben rendszeres javaslatot fogok előterjeszthetni, az által óhajtanék némileg segiteni, hogy a fővárosban működő államépitészeti közegek részére mélytányos szálláspénz - pótlékokat engedélyezendek, mely költség hihetőleg az intercalarékból ki fog kerülni. Bevételek. E czimen az 1. és 2. rovat változatlan meghagyása mellett a gőzkazánvizsgálati dijak rovata alatt a tényleges tapasztalatok alapján 4,275 frttal többet vettem fel, mint a mennyi 1879-ik évre megállapittatott. Ezen bevételi többlet az államépitészeti hivatalok kiadásainál mutatkozó fentebbi 4.200 frt emelkedést nem csak fedezi, de 75 frttal meg is haladja, ugy, hogy e czim kiadási és bevételi mérlege 1880. évben 75 frttal kedvezőbb eredményt mutat, mint 1879. évben. 4. czim. Kő-uiak fentartása és építése. E czim alatt előirányoztatik Magyar- és Horvát-Szlavonországokban 2,956.445 frt, 1879. évre engedélyeztetett ..... 2,764.687 „ tehát a kiadás az 1880-ik évre több 191.758 írttal. Ezen nagyobb igényre nézve az 1879. évi előirányzat kíséretében tett előterjesztésem kapcsán megemlitendőnek tartom, hogy a midőn most ismét ezen adomány némi feljavítását kérem, erre az állami utak okszerű kezelése iránti tekintetből vagyok késztetve, mennyiben az előző években a pénzügyi helyzet