Állami költségvetés - 1880
Belügyministerium - Indoklás a magyar kir. belügyministerium 1880. évi költségvetéséhez
pótol. Eléretett pedig ezen eredmény a költségeknek nem növelése, hanem a megüresülő állomások illetményeinek czélszerübb, s a végleges szervezési tervhez mért felosztása által. A mi a levéltári fejlődés tárgyi részét illeti, hivatkozással az 1878-iki indokolásban foglalt tervezetre, van szerencsém kiemelni, hogy az I. vagyis a diplomatikai osztály már részben felállíttatott folyó évi juliiis elsejéig s a levéltár minden részében elszórt oklevelek 1375-ig egyesittettek. E rendezés, mig egyrészt az ezen korszakkal foglalkozó tudósok munkáját megkönnyíti, másrészt sok rejtett kincset is hozott napfényre, ez alkalommal több mint 100 még kiadatlan árpádkori okmány találtatott és azóta közzététetett; továbbá egy külön gyűjteményben egyesittetnek a szétszórva talált eredeti törvények, és a magyar koronára és történetére vonatkozó adatok. A II. vagyis történeti osztály tekintetéből egyesittettek a magyar országgyűlések irományai 1601-től kezdve, s az 1848/9. eseményekre vonatkozó, a levéltárba szétszórtan került töredékek. A kincstári levéltárnak úgynevezett Lymbusában százakra menő rendezetlen csomagok chronologiailag rendeztettek s belőle mindenek előtt a nevezetesebb levelezések kiválasztattak, mely munka eddig 1533-tól 1642-ig terjedt. A curiai levéltárnak az országos levéltárba való szállítása- és uj rendezésekor egészen ismeretlen iratok fedeztettek fel, ugy, hogy az országos levéltárnak most már egy tekintélyes gyűjteménye van a mult század utolsó és a jelen század első éveiből. Az ekként rendezett országos levéltárnak gyakorlati haszna, melyet a tudományra nézve nyújtani képes, kitűnik azon körülményből is, hogy a legújabb tudományos publicatiók közt az országos levéltárból vett anyag nagy részben szerepel, s a tudományos czélu búvárok száma mindegyre szaporodik, igy a folyó évi julius l-ig 114 személy birt tudományos kutatási engedélylyel, köztük 7 külföldi; harmincz nyerte ezen engedélyt az országos levéltár különböző osztályaira nézve még 1875 előtt, a többi 84 pedig a levéltárnak ujabb szervezete óta.