Állami költségvetés - 1879
Földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerium - INDOKLÁS A FÖLDMIVELÉS-, IPAR- S KERESKEDELEMÜGYI MAGY. KIR. MINISTERIUM 1879. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
24 egyoldalú gazdálkodástól. Értem azon rendkívüli versenyt, mely újabb időben az orosz, amerikai, sőt legújabban még az ausztráliai búzának is Europa piaczára történt hozatala által támadt, és a mely verseny gabonánkat már is leszorítván Németország piaczárói, — gazdálkodási rendszerünk gyökeres átváltoztatását elengedhetlenül követeli. E bajokon csakis az állattenyésztés emelése által segíthetni, mi a gazdaságokba helyesebb arányokat hozván be ugy a föld termő-erejének megóvása, mint a növénybetegségek korlátozása, a jövedelmezés biztosabbá tételére — s végeredményben az adóalap szélesbitése s biztosítására is kedvezőleg fogna befolyni. Épp e téren a takarmánytermelés fokozására befolyó öntözés egyrészt, — a haszonállattenyésztés emelése czéljából nélkülözhetlen azon intézkedés másrészt, miszerint a községek czélszerü apaállatokkal láttassanak el, — oly tényezők, melyek százezrek, sőt milliókat vennének ugyan igénybe, de a mely összegek behatása alatt az általános jóllét meglepő módon fogna emelkedni. A lótenyésztés terén elért eredmények fényesen igazolják, hogy az okszerűen befektetett áldozatok mily gazdagon gyümölcsöznek az ország javára, — a szarvasmarha-tenyésztés hason gondozás után sóvárog s bizonynyal szintén megfelelően fogná a reá fordított költséget visszafizetni. Szoros összefüggésben áll az állattenyésztés fejlesztésének kérdésével a sok százezer holdakra menő alpesi legelők ügye, melyek akár az erdélyi részekben, akár Marmaros, Liptó, Szepes, Árva, Trencsén, Turócz és Szörény megyékben alig vehető fel, hogy egy tizedrészben volnának értékesítve, holott ugyan e terek kormánysegéllyel számos szövetkezetek munkaterévé lehetnének átváltoztathatok, melyeken a kétségtelen s haszonnal űzhető sajttermelés egy új forrását nyitná a jóllétnek, — s fogná a legnemesebb legelőterületek értékét jelentékenyen emelni s ekként a közvagyont fokozni. Érintem még a használatlanul fekvő homok területek befásitásának ügyét, melyek, mindaddig nem fognak a jövedelmezés körébe vonatni, mig a kormány képes nem leend holdanként előlegeket adni beültetésre hajlandó birtokosoknak.