Állami költségvetés - 1879
Belügyministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIR. BELÜGYMINISTERIUM 1879. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
44 napon felül minden további ivért legfeljebb még egy napot vehet a szerződő czég igénybe. 8. Kötelezi magát a vállalkozó czég arra is, hogy a törvénygyűjtemény magyar, valamint a fentjelzett nyelvekre fordított kiadások mindegyikéből annyi példányt fog előállitani, a mennyit a belügyministerium, Írásbeli utasításban meghatároz, hogy így, mind a magán, mind pedig a törvényhatósági megrendeléseknek elég tétethessék. 9. Szintén kötelezi magát vállalkozó czég a rendeletek tárát, az eddigi kiadáshoz hasonló alakban, a 2. pontban meghatározott papíron és betűkkel kiállítani és számonként, mihelyt legalább egy negyed nyomtatott ivet elfoglaló rendeletek átszolgáltatnak, kiadni, továbbá ugyan ezen rendeletek tárát, egységes gyűjteményt képező külön tartalom-mutatóval ellátott füzetekben kiállítani s ily alakban a közönség használatára készletben tartani s áruba bocsátani. 10. A kiadások egyes füzeteinek és számainak tartalmát a szerkesztőség határozza meg. 11. Ha valamelyik minister valamely törvényből, vagy rendeletből külön lenyomatot kívánna, azt a vállalkozó czég a törvénytárra nézve, a 2. pontban minden első ezer példány után ivenként megszabott előállítási árnál 40°/ 0-al olcsóbban köteles kiállítani; ugyanily árelengedéssel köteles a törvénygyűjtemény és a rendeletek tárának kiadásaiból a ministerium megrendeléseit teljesíteni. 12. A törvénygyűjtemény német, tót és román fordításait a belügyministerium eszközli. 13. A vállalkozó czég köteles a kiadásokat a belügyministerium bélyegével ellátva, a ministerium által meghatározandó árak mellett áruba bocsátani; ha ezen kivül más kiadásokat is árusítana, az ebből eredő kárt feljogosittatik a belügyministerium vállalkozó czégnek biztositékából a bírósági ut igénybe vétele nélkül fedezni, és ha a biztosíték elégséges fedezetet nem nyújtana, köteles vállalkozó czég a felmerült kárnak hátralékát ugy mint egyéb szerződésellenes tettéből és mulasztásaiból eredő károkat is bármely néven nevezendő egyéb vagyonából is, az államkincstárnak megtéríteni. 14. Az előállítási költségek vállalkozó czég részére az általa havonként bemutatandó s a szerkesztőség által láttamozandó számlák alapján fognak a belügyministerium kézi pénztáránál kifizettetni; ellenben kötelezik magukat a vállalkozó czég tulajdonosai mint bizományosok, az egyes kiadások eladásából befolyt összegek leszámolását, a kiadások előállítási évét követő év márczius 15-ig eszközölni s az okmányolt számadás szerint a belügyministeriumot megillető összeget ezen időpontig, készpénzben, hiány nélkül, ugyancsak a belügyministerium kézi pénztárába beszolgáltatni.