Állami költségvetés - 1879

Belügyministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIR. BELÜGYMINISTERIUM 1879. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

42 Vili. melléklet. 4237. számhoz. Másolat. (1 frt 50 kros bélyeg.) Szerződés, mely egyrészről a magyar királyi belügyministerium, másrészről Légrády testvérek könyv- és kőnyomda tulajdonos czég között, a tör­vények- és rendeletek tárának hivatalos kiadásban való kiállitása és annak bizományi árúba bocsátása iránt, a következő feltételek alatt köttetett: 1. nevezett czég tulajdonosai elvállalják a törvények- és rendeletek tárának hivatalos kiadásban való kiállítását, és annak általunk mint bizo­mányosok által, az alábbi pontokban meghatározott feltételek mellett leendő árúba bocsátását; 2. vállalkozó czég kötelezi magát, a törvényekből és rendeletekből, az alantabb megszabott árak mellett, a következő hivatalos kiadásokat, a belügyministerium által meghatározandó mennyiségben, kiállítani—és pedig: a) az országos törvénytárt negyedrétben, az eddig használt regál papíron kiállított 1000 példány után ivét 36 frt, azaz harminczhat forint­ért, minden további ezer példány után ivét 20 forintért, azaz húsz forintért; b) az 1868. évi III. törvényczikk 5. §-ában meghatározott másola­tokat, 100 példány után ivét 2 forintért, azaz két forintért; c) a törvénygyűjteményt 1000 példány után, az eddig használt finom papíron nyolczadrétben, ivét 33 forintért, azaz harminczhárom forintért, minden további 1000 példány után ivét 20 forintért, azaz húsz forintért; ugyancsak a törvénygyűjteményből, olcsóbb papíron, 1000 példány után ivét 28 forintért, azaz huszonnyolcz forintért; minden további 1000 példány után ivét 15 frt, azaz tizenöt forintért; d) a rendeletek tárát, az eddig használt finom papíron, nyolczadrét­ben 1000 példány után ivét 33 forint, azaz harminczhárom forintért, min­den további 1000 példány után ivét 20 forint, azaz húsz forintért; ugyan­csak a rendeletek tárát olcsóbb papíron nyolczadrétben 1000 példány után ivét 28 forint, azaz huszonnyolcz forintért, minden további 1000 példány után ivét 15 forint, azaz tizenöt forintért előállítani. Boríték és fűzésért, minden 1000 iv után, 3 forint, azaz három forint fizettetik. Kétféle, tudni­illik finom és selejtebb papíron való kiállításánál, az első ezer példány utáni ár csak egyszer fizettetik. 3. Kötelezi magát a vállalkozó czég a felsorolt kiadásokat azon alak­ban, papíron és azon betűkkel kiállítani, melyek 1868. óta történt kiadá-

Next

/
Thumbnails
Contents