Állami költségvetés - 1878
Földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerium - Indokolás a földmivelés-, ipar- s kereskedelemügyi magy. kir. ministerium 1878. évi költségvetéséhez
29 egyenruhával és fegyverrel való ellátását; — tekintve végre, hogy a vesztegőrszemélyzet a határon levő őrizet között az egyedüli, mely még ez idő szerint, a szolgálat naponta érezhető hátrányára polgári ruhában teljesiti nehéz és súlyos felelőséggel járó szolgálatát, a 2-ik rovat alatt felvett költség annál inkább engedélyezendő volna, mert az általa elérendő üdvös czéllal szemben az előirányzott öszszeg nem oly nagy, hogy az államkincstár tetemes megterheltetését vonná maga után. A dologi kiadásoknál G-ik rovat alatt útiköltségek és napidíjak rovatán előforduló és a mult évhez képest 1.000 frttal felvett többlet abban leli indokolását, hogy a szervezési szabályzat alapján rendszeresített szolgálat nagyobb költségekkel összekötött és gyakran teljesítendő ellenőrzési vizsgálatokat igényel, és ez okból immár e czélra nagyobb összeg fog igényeltetni mint eddig. Végre felemlittetik, hogy a vesztegintézetekre eddig évenként összesen engedélyezett 53.700 frt immár 53.100 frtra szállíttatott le, sőt tekintve azt, hogy ezen czimen eddig semmi bevétel sem volt, 1878-ik évre azonban 4.000 frt rendes bevétel van felvéve, a vesztegintézetekre eddig fordított hitellel szemben tetemesb meggazdálkodás éretett el. A bevétel az állatok veszteglése és a nyerstermények fertőtlenítése után fizetendő díjakból származik. 7. czim. A keleti marhavész és egyél) járványos állati betegségek elfojtására. Az 1878. évre előirányzott összeg az 1877-ik évben engedélyezett hitellel megegyezik; miért is az előirányzatnak az 1877. évi költségvetésben felhozott okokból való engedélyezése kéretik. Megjegyeztetik, hogy a felsorolt 3 rovat közül, csak a 2-ik állandó, mert ezen összegre minden körülmények között van szükség, az 1874. évi XX. törvényczikkben elrendelt állategészségrendőri szemlélő bizottságok működésének díjazására. Az 1-ső rovat csak marhavész, a 3-ik marhavész vagy egyéb állati járvány esetében szükséges.