Állami költségvetés - 1878
Földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerium - Indokolás a földmivelés-, ipar- s kereskedelemügyi magy. kir. ministerium 1878. évi költségvetéséhez
26 Nem tekinthetem feladatul, daczára az állam kedvezőtlen pénzügyi viszonyainak megvonni a segélyt akkor, midőn arra a haza polgárainak épen legtöbb szüksége volt, s nem kivánhatám elfojtani a jövedelmi forrást ugyanakkor, midőn mint földmivelési minister épen azt tekintém kötelességemül, hogy minden nehézségek ellenére az állam részéről ép akkor nyújtsak segitséget, midőn azt a földig sújtott gazda-közönség leginkább szükségelte. Ugy hiszem, hogy ezen elhatározást, mint eredmény által jutalmazottat szabad tekintenem; mert a tisztelt képviselőház minden tagja előtt ismeretes leend azon tény, miként az igen mostoha mult évben például, midőn a gazda szerencsésnek tarthatá magát, ha földmivelése után a háza fogyasztására volt képes termésével kijönni, akkor a lótenyésztésből nyert jövedelem volt az, mely egyéb szükségleteinek fedezhetésére némi biztosítékot szerzett. Ugy hiszem , mikép emiitett elhatározásom azon szempontból is előnyös volt, mert ebben rejlik főoka annak, hogy a létező európai bonyodalmaknak közepette védelmi szempontból a védelmi erő egyik leglényegesebb tényezőjével (a használható lóállománvnyal) oly mérvben rendelkezünk, mely ez irányú teljes megnyugvásra jogosít bennünket. Meg vagyok győződve tehát, hogy a tisztelt képviselőház, szemben azon körülménynyel, hogy egy részben védelmi erőnkről ez irányban gondoskodni képesek lehetünk, másrészt pedig azon meggyőződésben, hogy az európai bonyodalmak csillapultával a véderőnek fentartott ezen anyag értékesítése által anyagi jólétünkön jelentékenyen segíthetni elég alkalmunk leend, helyben fogja hagyni azt, hogy az emiitett mult országgyűlési végzés által előmbe szabott eljárást ily értelemben foganatosítottam. Nem lehet tagadni, hogy a mult évek csapásai a lótenyésztésre is kedvezőtlen befolyást gyakoroltak; mert mig egyrészt az egyes polgárok nehezebb viszonyai egyúttal lótenyésztésünknek mérvét is megszorították: addig bizonyos az is, hogy az egyesek helyzetük enyhithetése szempontjából azon anyagot is értékesíteni kényszerittettek, mely alapot képezni lett volna hivatva.