Állami költségvetés - 1878

Belügyministerium - Átmeneti kiadások és bevételek

10 Minthogy ezen eljárás a költségvetés Összeállítására nézve fenálló gyakorlattal ellenkezik, segélyek és jutalmakra az 1876. év eredményéhez képest külön rovat alatt 1000 frt irányoztatott elő. A curiai levéltár jelenleg a főváros IV. kerületében a korona­herczeg-utczában fekvő gróf Pálffy-féle házban 6 évre, évenként 2 376 forintért kibérelt helyiségekben van elhelyezve, mely bérlet azonban jövő év május l-jén letelvén, ezen levéltár a belügyminis­teri épület alkalmas helyiségeibe fog átszállittatni. Jövő évben tehát bérletre csak is a költségvetésbe felvett és egy negyed évi bérletnek megfelelő 594 frtra lesz szükség, az ekként nélkülöz­hetővé vált többi bérösszeg azonban jövőre is a dologi kiadások közé vétetett fel, részint azért, mert az átszállítás, továbbá az uj helyi­ségek átalakítása és felszerelése folytán rendkívüli kiadások fognak felmerülni, részint pedig azért, mert kívánatos, hogy a levéltár uj rendezésének nagy munkája esetleg napidijasok felvétele által is előmozdittassék. Végül, tekintettel arra, hogy a szükséglet a levéltár oly álla­potára irányoztatik elő, mely átmeneti szakot kcpez, óhajtandó, miszerint a levéltár részére megszavazandó hitel korlátain belül, ugy mint a központi kiadásokra nézve, átruházás engedélyeztessék. 3. czim, A megyék közigazgatási, árva és gyámhatósági kiadásai. 1877. évre megszavazott hitel . . . 4,950.000 frt, 1878. évi előirányzat 4,823.580 „ tehát kevesebb 126.420 frttal. Ezen apasztás abban találja indokolását, hogy a) feltéve, miszerint a belügy-, közmunka- és közlekedési minis­térrel létrejött megállapodáshoz képest, a törvényhozás elé terjesz­tendő törvényjavaslat, mely szerint a megyei mérnöki intézménynek folyó év végével leendő megszüntetése, s a jövő év beálltával a megyei mérnöki hivatalokkal egybekötött teendőknek a kir. építé­szeti hivatalok által való ellátása czéloztatik, el fog fogadtatni, a fentebbi hitelből az 1877. évre helybenhagyott megyei költség­vetések alapján a megyei mérnökök járandóságaira fordított 117.720

Next

/
Thumbnails
Contents