Állami költségvetés - 1877
Közmunka- és közlekedési ministerium - Jelentés a közmunka- és közlekedési magy. kir. ministerium 1877. évi költségvetéséhez
ződés értelmében teljesen fel is vettem, miután a mult évekről felhasználatlanul maradt hitelek rendelkezésre nem állanak, melyekből a szükségletet ugy a mint az 1875 és 1876-ban történt, fedezhessem. A vállalatnak fizetendő 800.000 frton felül felügyeleti költségekre 30.000 frtot vettem fel, minthogy ennél kevesebb összeggel a felügyeleti költségeket fedezni nem lehet. Végül 30.000 frtot a Dock építéséhez szükséges előtanulmányokra és a telek árának egy részletére irányoztam elő. A Dock építésének szükségét már az 1876. évi költségvetés előterjesztésében is kiemeltem s most sem mulaszthatom el megjegyezni, hogy a Doek kiépítése nélkül alig hihető, mikép a hajóforgalom kellőleg emelkedjék, s ugy a károlyváros-fiumei vasút, mint a fiumei kikötő építésére fordított nagyobb mérvű kiadások haszonnal beruházott gyümölcsöző tőkék legyenek. A Dock építése tehát a tett nagymérvű beruházások hasznosítása által eléggé van indokolva. 3. czim. Budapesti összekötő vasút. E czélra 1877-re 1,000.000 frtot, ugyanannyit tehát mint 1876-ra engedélyezve volt, irányoztam elő, habár az 1876. évi költségvetési jelentés szerint 1,598.000 frtot kellett volna előirányoznom, de miután reményiem, hogy egyes fizetéseket 1878-ra lehetend elhalasztani, az 1877-ben érdembe nem hozandó, illetőleg ki nem fizetendő összegeket az 1878. évi előirányzatba szándékozom felvenni. 4. czim. Brassó-tömösi vasút építése. Az 1876. XXXIV. tv.-czikk által engedélyezett brassó-tömösi vasút építésének folytatása végett 1877-ben 1,000.000 frtra leend szükségem. Ezen összeg a minimumot képezi, miután, ha a munkák rendszeres folytatását vettem volna alapul, az 1877. évi szükségletként 1,601.695 frtot kellett volna előirányoznom, de azon hitben élve, hogy a vállalat nem lesz képes 1877-ben még mindenütt kellő erővel dolgozni csak 1,000.000 frtot vettem fel, melyet a körülményekhez képest, ha t. i. a vállalat teljes erővel dolgozhat, esetleg valamivel túllépni is kénytelen leszek. 5. czim. Bánréve-nádasdi vasút. A bánréve-nádasdi vasútnak összesen 529.800 írtban megállapított épitési költségeit az 1870. 32. tv.-cz. 17. §-a értelmében egy harmad részben az államkincstár tartozván viselni, e czimen a kincstárra 176.376 frt esett, mely összeg az 1872-ik költségvetésbe mint kiadás engedélyeztetett is.