Állami költségvetés - 1877
Pénzügyministerium - Indokolás a magy. kir. pénzügyministerium 1877. évi költségvetéséhez
Ha a fogyasztási adótörvények erre vonatkozó határozatai nem a kellő nyomatékkal és pontossággal kezeltetnek, ugy méltán attól lehet tartani, hogy az emiitett t.-czikk czélja, mely nemcsak az adóztatási rendszer egyformaságát, hanem az államjövedelem lehető emelését is tartotta szem előtt, valósulni nem fog, mely aggályos jelenség mulhatlanul bekövetkeznék, miután a vám- és adóőrség jelenlegi létszáma is, az ismételten beérkezett jelentések szerint az őt terhelő nehéz feladatnak csak a legnagyobb erőfeszítéssel képes megfelelni. Jogügyi igazgatóságok. Kiadás 8. czim. V Nem szenved kétséget, hogy a kincstári jogügyi képviselet jelen szervezete Iliányos, elkerülhetlennek jelentettem ki annak újjászervezését több alkalommal, de miután a perrendtartás, bírósági szervezet a pénzügyi kezelés és közigazgatás jelenleg a gyökeres átalakulás stadiumában vannak, ennélfogva, nehogy oly rendszer alkottassék, mely a kifejlendő viszonyoknak nem felelne meg, a jogügyi igazgatóság végszervezését a kifejlendő körülmények idejéig el kellett halasztanom : Reménylem azonban, hogy még a közigazgatási évfolyamában odáig fejlődnek a fentebb jelzett viszonyok, hogy a jogügyigazgatóság rendezését időközben is keresztülvezethetem , ugyanazért a javaslatba hozott összeget átalánynak kívánom tekintetni, azért ily minőségben kérem azt megszavaztatni: A mi különben a költségvetés részleteit illeti, következők jegyeztetnek meg : az 1 — 6. rovathoz: A „személyi járandóságok" a kincstári jogügyi igazgatóság szükségletének állandó tételeit képezvén: azok az 1877. évi költségvetésbe ezen tényleges szükséglethez képest voltak felveendők. Intercalárékra a személyzeti létszám csekély voltánál fogva számítani nem lehet. 5*