Állami költségvetés - 1873
Igazságügyi ministerium - Előterjesztés a m. kir. igazságügyministernek az 1873. évi költségvetés tárgyában
51 működött az uj kezelési rendszer, melynek folytán a fegyenczek jobb és az ottani nép életmódjához alkalmazott élelmezést s egyúttal az épitkezés körül valamint a most behozott mezei munkánál egészségesebb foglalkozást nyertek. Egyébiránt az intézetnek vizzel való ellátására, továbbá csatornáztatására és szellőztetésére nézve, részint kivitelben, részint tervben levő munkálatok bizonyára gyökeresebben megfogják javitani az ottani egészségügyi viszonyokat, a melyekre kedvező befolyással lesz azon körülmény is, hogy a törvényhatóságok kezeiből a biróságokéba átment börtönökben a nagyobb tisztaság és rend folytán szintén javulván az egészségi állapot, az innen beszállított fegyenczek nem fogják már a betegség csiráját a fegyházba magukkal vinni. A leszállítások közül az épületek fenntartására szükséges összegnek leszállítása a nagyobb javításoknak folyó évben leendő befejezése folytán vált lehetségessé. A háztartási költségek tetemes kevesbedése pedig — a mint ezt már általánosságban előadtam — az ezen intézetben életbeléptetett vegyes kezelési rendszer eredménye. Erre vonatkozólag itt még csak azt kívánom kiemelni, hogy az uj rendszer alatt egy fegyencz napi élelmezése és tartása csak 27 krajczárba, tehát 10 krral kevesebbe kerül, mint az általános bérlet idején, midőn az állam ugyanazért 37 krt fizetett és mindamellett is a fegyenczek ellátása jelenleg minden tekintetben kielégítőbb. B) Fedezet. Az 1872. évi előirányzat 6.520 frt. Az 1873. évi előirányzat 6.020„ tehát kevesebb. 500 frttal. Ugyanis : a) a fegyenczmunka jövedelméből . 1.000 frttal kevesebb; b) a tartási költségek megtérítésénél azonban . 500 frttal több vétetett fel, mely összeget a fennebbiből levonva, marad 500 frt, vagyis az elől kimutatott leszállítás. Hogy a fegyenczmunkából várható jövedelmet 1.000 fo rintta kevesebbre kellett vennem, annak oka abban fekszik, hogy egyrészről 7*