Állami költségvetés - 1871

Közmunka és közlekedési ministerium - Államvasutak jövedelme

56 az érdekeltségek által és az átalános szabályozási főelveknek megfelelően szoros egymássali kapcsolatban hajtassanak végre. V. A Drávaszabályozási munkák az 50-es években a folyó alsó részén meg­kezdett átmetszések készítésével indíttattak meg. A foganatosított átmetszések közül összesen 11 létesült, melynek legalsója Eszéknél, legfelsője pedig Podgaicze mellett van. Ezen átmetszések azonban legnagyobbrészt ki nem képződtek; s a szabályo­zás további feladata leend, egyrészt ezen már létesitteteket kiképezni, másrészt alól­ról fölfelé haladva a folyam felsőbb szakaszán még szükségeseket létrehozni. Partvédelmi munkálatok, miután szabályozási szerkezetek eddigelé nem alakul­tak, foganatba sem vétetnek. A ministerium 1868-ban indította meg a munkákat, melyek egyelőre a már régebben kiásott de ki nem képződött átmetszések sikeresitését czélozzák. Eddigelé az első Eszéken felül levő átmetszés kotrattatott ki, s most a második feljebb eső átmetszés kikctorása van munkában. A ministerium alakulása óta az 1870-iki ado­mányt beleértve 170.000 frt fordíttatott e czélra. VT. A szávaszabályozási munkák a folyam felső részén létesítendő átmetszé­sek készítésére szorítkoznak. Ezen átmetszések létesítésére a törvényhozás az 1870. évi előirányzatba 250.000 forintot vett fel; miután azonban ezen összeg a költségvetési törvény késő létrejövetele és a helyzetnél fogva a ministerium és a határőrvidéki hatóságok között szükségelt érintkezések folytán a f. 1870. évben fel nem használtathatott, a ministerium ezen tételt, mint átfutó összeget újra felvétetni indítványozza.

Next

/
Thumbnails
Contents